1987. május (53-73. szám) / HU_BFL_XIV_47_1
i'i -OíKUdte ÁRIÁN P®T<a®*&y> ®ffll 24/0 Littla R«»*ell Street, LONDONI, WC i ■ T'l. 01-4*0 *4 24 ■ G. Krani 57/1987 1987. május 9. "Raoul Wallenberg emlékezete11 - Tamás Gáspár Miklós emlékbeszéde 1987. május 8-án nem hivatalos Wallenberg-emlékkiállitás nyílt meg Budapesten az "Alternatív kulturális centrum" elnevezésű független intézményben. A kiállítás megnyitóján Tamás Gáspár Miklós filozófus, a demokratikus ellenzék ismert alakja mondott emlékbeszédet, amelynek teljes szövegét itt közöljük. t Raoul Wallenberg emlékezete Olvassuk csak a hírlapokat. Az Egyesült Államok és Kanada nem kívánatos idegennek nyilvánítja Dr.Kurt Waldheim osztrák szövetségi elnököt, volt ENSZ-főtitkárt, a második világháború alatt a Balkán félszigeten német hírszerző tisztként végzett munkája miatt. Az első külföldi államférfi, aki ezek után felkeresi őt, Dr.Várkonyi Péter magyar külügyminiszter. A TASSZ szovjet hírügynökség közli, hogy Franz Muhri, Ausztria kommunista pártjának főtitkára elitéli az amerikai-kanadai lépést. Az Egyesült Államok képviselőháza javasolja, hogy vonják meg Romániától az un. legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, többek között a magyar nemzeti kisebbség elnyomása miatt. A TASSZ szovjet hírügynökség közli, hogy Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP főtitkára hamarosan Romániába látogat. Ugyancsak Bukarestbe tart Dr.Gustav Husak, a CsKP főtitkára, csehszlovák államelnök. Budapesten fölavatják Raoul Wallenberg emlékművét. A szobor alkotója Varga Imre Kossuth-dijas művész, aki a legjobb magyar hagyomány szerint olyanok szobrát formázza meg - Károlyiét, Kun Béláért, Lukácsét -, akik haló porukban is csak lőnének egymásra. Elvégre a fölszabadulási emlékmű is a részeges pilóta, Horthy István kormányzóhelyettes tiszteletére készült eredetileg. Kádár János Stockholmban büszkén emlegeti a Wallenberg-szobrot. A Magyar Hírlap úgy fogalmaz, hogy Wallenberg a "személyi kultusz" áldozata lett - először ismerik hát el hivatalosan, hogy ki a felelős Wallenberg sorsáért. A Zsidó Világkongresszus vezetősége Budapesten ülésezik, kommunista államban először. Öt év múlva talán már senki sem látja meg a kusza hirgomolyban a belső rímeket. Ötven év múlva talán az sem lesz érthető, hogy miért vált jelképpé Raoul Wallenberg svéd diplomata, ciki a nemzeti szocializmus áldozatain próbált segíteni, majd a nemzetközi szocializmusra hivatkozó Szovjetunió egyik koncentrációs táborában pusztult el. Wallenberg azok szemében volt jelkép, akik szemben álltak mind a jobb-, mind a baloldali diktatúrákkal, azokéban, akik a pragmatikus emberbaráti ügyködést többre becsülik, mint a zsarnokság fellengzős retorikáját és vértől iszamos alagsorait, azokéban, akik a liberális humanizmust gyengeségének és vereségének óráiban is többre tartották, mint a horogkeresztes és vöröscsillagos páncélosoktól megtestesített korszellemet, az uj középkor vallástalanságát, a rögvalóság és a talajgyökér légnemüségét, a faji öncéluság eltökélt külföldiességét. Szimbólum volt ő számunkra, gunyoros demokraták és érzelmes higmagyarok számára, bárha az Egyedül vagyunk és a Szabad Nép azt bizonygatta, eszményeink reménytelenül elavultak. Kedves barátaink, ezekre a lapokra a mai kommunisták és a mai fasiszták sem mernek többé hivatkozni, elavult XIX. századi eszményeink jegyében pedig ma is, 1987 tavaszán is egybe- gyülünk, boldogan elmellőzve az állami mozgósítást, a kirendelt kisdobosok és úttörők vacogó dalocskáit. Akármilyen iszonyú lett légyen, a fasizmus múló epizód volt Európa történetében. A kommunista rendszerek azonban, noha lágyultak némelyest és vérengző kedvük alábbhagyott, továbbra is itt vauinak és noha biccentenek olykor ártatlan áldozataik emlékének - különösen ha azt hiszik, hogy a Nyugat elismerő kézfogással, dollárral van kibélelve -, a modernizált szolgaság megszilárdításán törik üres fejüket. A Nyugat pedig, miután a Sátánnal kiűzte Belzebubot, mit is tehetne egyebet, az emberi jogok címszava alatt folytatja azt, amit Wallenberg elkezdett: közbenjár kivételezésért, mentesítésért, kivándorlásért, családegyesítésért, kiutazó vizűmért, egyéni amnesztiáért. Aprómunka ez, megbecsülendő, de szükségképpen elégtelen. Mindez nem nyújthat kezességet az ellen, amit mi, zsarnokságok alattvalói - lehet, hogy irracionálisán -
