Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 16. (Eger, 2001)

EGER BEL- ÉS KÜLVÁROSAINAK FEJLŐDÉSE

viszonyítva. Azt az állítást, hogy az 1759/60-as adóösszeírást megelőző években a Felnémeti külvárosnál írták össze a közvetlenül mellette kialakuló és fejlődő Cegléd külváros adózóit, alátámasztja az is, hogy a következő évek adólajstromai a többi városrésztől eltérően nem külön, új oldalon kezdik az itt lakók összeírását, hanem a Felnémeti külvároson belül, annak folytatásaként, az adózók neve közé beírva a városrész kezdetét jelölő feliratot. 1761-ben megváltoztatják a Hatvani külváros elnevezését „Szent János"-ra. 1763-ban Szent János avagy Hatvani suburbium néven említik. 6 2 1774-re már olyan mértékig gyarapodott e városrész lakossága (527 ház és 733 adózó), hogy adózás és ,fertálymesterség szempontjából" szükségessé vált annak kétfelé választása, s ettől kezdve a conscriptiok Szent János 1. és 2. negyedként említik. 1774-ben az első városrészben 400 házat és 537 adózót, a másodikban pedig 127 házat és 196 adózót írtak össze. 6 3 1778-ban ugyanez következett be a Makiári külvárossal is. Adózás szempontjából azt is kétfelé osztották Makiári 1. és Makiári 2. városrészre. 6 4 1797­ben a Hatvani külváros ismét visszanyerte eredeti elnevezését, Szent János helyett újra Hatvani néven kezdték összeírni. 6 5 1799-ben volt még egy kis keveredés a névhasználattal kapcsolatban. A conscriptioban az összeíró az egyik városrészt Hatvani príma, a másikat pedig Szent János 2. suburbiumként regisztrálta. 6 6 A legdinamikusabban gyarapodó Hatvani külvárost 1800-ban már három adókörzetre osztották fel. A Hatvani külváros harmadik negyedét, az ezt létrehozó Eszterházy Károly püspökről Károlyvárosnak kezdték nevezni. 6 7 A folyamat a következő fél évszázadban sem szakadt meg. Az 1822/23-as katonai év adóösszeírása már négy adókörzetet sorolt fel a Hatvani külvárosban, mivel a Károly várost is két részre kellett osztani. Az itt összeírt 1924 fő a városbeli összes 4784 adózó személy 40,22%-át tette ki. Ugyanakkor a belváros 1172 adófizetője csak 24,5%-a az összes adózónak, a további öt külvárosi adókörzetnek 1688 összeírtja pedig együttesen is csak 35,28%-ot tett ki. 6 8 Ezt követően vizsgált korszakunk végéig már nem változott az adókörzetek száma. 6 2 HML Eger v. öL V-4/a/52. és 54. 6 3 HML Eger v. öi. V-4/a/65. 6 4 HML Eger v. öi. V-4/a/69. 6 5 HML Eger v. öi. V-4/a/89. 6 6 HML Eger v. öi. V-4/a/91. 6 7 HML Eger v. öi. V-4/a/92. 6 8 HML Eger v. öi. V-4/a/l 15. öi.: 415. 24

Next

/
Thumbnails
Contents