Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 16. (Eger, 2001)

FÜGGELÉK

megállapítani, melyet azoknak megbírálásában kövessen. E tekintetbeni nézeteit következőkbe pontositván: Érseki Eger városa községének szabad királyi várossá emeltetése iránti kérelme tárgyában ő császári királyi felsége által kiadott, s a kérelemtől elmozdítást tartalmazó végső kegyelmes határozatot tudtul adó 1838-ik évi mártius 27-én 7053. szám alatt kelt magyar királyi helytartótanácsi az I. mellett 15-ik számú, II. mellett pedig 2. szám alatt fekvő kegyes intézvény szerint azt méltóztatott többek között őfelsége parancsolni, hogy ezen község iránt a földesúri viszonyokra nézve az úgynevezett Fenesy szerződés a maga épségében megtartassék. Ezen kegyes intézvényben pedig ugyanazon Eger városa községe és földesurai között lefolyt úrbéri perről, vagy ezen pör iránt keletkezett felsőbb rendeletekről, tekintve ítéletekről, még csak mellesleg sem tétetik említés. Továbbá az 1840-ik évi június 30-án 22069. szám alatt kelt s II. mellett 3. szám alatt lévő magyar királyi helytartótanácsi intézvény szerint ő császári és királyi felsége Eger városa panaszainak az 1838-ik évi martius 27-ről 7053. szám alatti intézvény által hírül adott legfelsőbb határozat értelmében leendő tárgyaltatása, s tekintőleg azon legfelsőbbi határozat azonnali teljesítendésbe való vétele végett királyi biztost méltóztatott kegyelmesen kiküldeni, ki egyebeken kívül, azokra nézve, mik a fenn érdeklett 1838-ik évi felsőbbi határozat célja elérésére, úgy az e várost illető bánásmódból minden önkény elhárítására szükségeseknek látszatandnak, véleményes tudósítás tételre utasítatott. Minthogy tehát ezen két rendbeli kegyes intézvényekben (melyeknek utóbbika azon rendelete folytán, hogy a kihallgatandó földesuraságoknak nyilatkozatai, s illetőleg úriszék végzései vizsgálat végett a megyéhez utasítassanak, jöttek a felek által közbejött feljebbvitel következtében ezen panaszok e törvényszéknek feljebb vizsgálata alá) Eger városa úrbéri, s abból folyt pörei és panaszai, s ezek tekintetében keletkezett ítéletek és felsőbb rendeletek mellőzve vannak: ennélfogva a dolog ily helyzetében az érintett I. szám alatti szerződési összes sérelmeknek a II. mellett 2. alatti 1838-ki kegyes királyi parancsolat értelmébeni tárgyalásában minden előbbi úrbéri, akár úrbéri pör alakjában, akár peren kívül tett részes panaszok feletti ítéletek és felsőbb rendeletek, mint a felhívott II. alatti 1838-ki és 1840-ki királyi kegyes parancsolatok által tekinteten kívül hagyattak, annál is kevésbé szolgálhatnak most és itt, midőn és ahol a Fenesy-féle szerződésnek maga épségébeni megtartásáról lehet szó, eljárási zsinórmértékül, mivel azon kívül, hogy azok a kegyelmes királyi két rendbeli rendelésekben eljárási zsinórmértékül fel nem állítatnak, magok a feleselő részek és a panaszoknak első eredetekrőli gyökeres előadásában s illetőleg cáfolásában beléereszkedve, sőt az egri kettős uradalmak a vásári jövedelem felosztása és a vérbíróság gyakorlása kérdéseiben az e részben kelt előbbi kegyes királyi rendeleteknek megváltoztatását sürgetve, tettleg megösmérték azt, hogy az I. szám alatti panaszok tárgyalásában a lefolyt régi úrbéri pör és panaszok tekintetébeni előbbi rendeletek ugyanazon panaszoknak első eredetükhöz visszavitele folytán leendő gyökeres orvoslásában akadályt nem tehetnek. De nincsennek akadályul e részben azon előbbi ítéletek s kegyes királyi rendeletek még azért sem, mert ő császári és királyi felségének a II. alatt nyilvánított kegyes 157

Next

/
Thumbnails
Contents