Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

AZ ÖNKORMÁNYZAT HATÁSKÖRE

való kereskedést tiltották. 24 7 Ugyancsak tiltották a tölgy és bükk kivágását, mivel ezeket épületfának használták és termését is hasznosították. 24 8 Az iparosok számára külön is megfogalmazták ezeket a tiltásokat, a szénége­tést csak arra jogosító cédula birtokában engedélyezték, s egyéb szükségletre, például hordóabroncsnak való fiatal fákat is egyedi jóváhagyást követően vághat­tak ki. 24 9 A nem gyöngyösi lakosok számára fakitermelést nem engedélyeztek, de még azt is rendeletbe foglalták, hogy a városbeliek fuvarozást sem végeztethetnek a szomszédos települések lakóival. A tetten ért idegenek eszközeit elkobozták. 25 0 A 19. században már szabályozták a behordás rendjét is, hogy szállítás köz­ben ne okozzanak károkat az élőfaállományban. 1844-ben külön napokat jelöltek ki a fahordásra: a gyalog taligások szombatonként, a szekerekkel rendelkezők pedig kéthetenként, szerdai napokon szállíthattak. 25 1 A tanács a lepusztított, erőteljesen megfogyatkozott területeken, hogy a sar­jadék megerősödhessen, tilalmas részeket jelölt ki, ahová nem engedték a lakoso­kat. 25 2 1805-ben határozták meg az erdőterületek felosztását úgy, hogy a kitermel­hető részeket és a sarjadékot hozó fiatal területeket elkülönítették, s a vágható he­lyek felhasználását bizonyos tervszerűség szerint szabályozták. Ugyanekkor írták elő szakképzett erdész felfogadásának szükségességét is. 25 3 Az erdővel kapcsolatos rendeletek másik nagy csoportja a legeltetésre vonat­kozott. Bár 1719-ben a Bene pusztán a tilalmát fogalmazták meg, általában megha­tározott díj ellenében, korlátozott számban, de csak tanácsi engedéllyel azért sza­24 7 HML V-101/a/6 270. p. (1771. június 1.), HML V-101/a/8 623-624. p. (1806. augusztus 23.). Kovács (szerk.) 1984. 149., 232. p. 24 8 HML V-101/a/2 532. p. (1714. szeptember 22.), HML V-101/a/4 224. p. (1734. június 5.), 228-229. p. (1734. június 30.), 568-569. p. (1742. november 10.), HML V-101/a/5 207. p. (1752. április 29.), 209. p. (1752. május 13.), HML V-101/a/13 299-300. p. (1838. december 1.), Kovács (szerk.) 1984.47., 84-85., 98., 113-114., 319. p. 24 9 HML V-101/a/2 240. p. (1703. június 8., június 9.), 532. (1714. szeptember 22.), HML V­101/a/4 224. p.(1734. június 5.), 568-569. p. (1742. november 10.), HML V-101/a/7 501. p. (1792. szeptember 11.), 671. p. (1794. augusztus 9.), Kovács (szerk.) 1984. 29., 47., 84-85., 98., 198., 199. p. 25 0 HML V-101/a/2 555-556. p. (1715. május 29.), HML V-101/a/4 12-13. p. (1731. május 19.), HML V-101/a/6 489. p. (1778. január 31.), Kovács (szerk.) 1984.48., 78-79., 159. p. 25 1 HML V-101/a/8 430-431. p. (1804. február 4.), HML V-101/a/13 312. p. (1839. 312. p. (1839. január 1.), HML V-101/a/15 13. p. (1844. február 3.), Kovács (szerk.) 1984. 226., 319., 340­341. p. 25 2 HML V-101/a/5 351. p. (1755. augusztus 30.), 567. p. (1759. november 16.), 618. p. (1761. február 7.), 757-758. p. (1763. október 17.), HML V-101/a/6 371. p. (1774. október 1.), HML V-101/a/7 68. p. (1786. szeptember 5.), 289. p. (1789. november 19.), Kovács (szerk.) 1984. 122., 131-132., 133., 155., 139., 182., 190. p. 25 3 Szabó 1995-1996.136-137. p. 60

Next

/
Thumbnails
Contents