Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
AZ AUTONÓMIA KERETEI
1755-ben pedig az utcánként való kocsmanyitást próbálta földesurainál elérni. 67 1821-ben a beadványukban a panasz tárgya az, hogy a város korábban kizárólagos jogát a borértékesítésben, a pálinkafőzésben és -eladásban már nemcsak a földesurak, hanem azok engedelmével jobbágyaik is gyakorolják, s így ennek haszonvételét már nem a város élvezi. A válasz a vármegye által kiadott véleményben és a helytartótanácsi válaszban már eltérő volt. A vármegye megítélésében mindkét felet meghagyja a jogaiban, a kocsmák után fizetendő ,Jcöbölbért" a földesurak pedig csak a saját taksásaik után szedhetik be. A helytartótanácsi levél szerint jogsértés ezen a területen nem következett be, ugyanis a város gyakorolja jogát, az átengedett haszonvételek ügyét úrbéri úton kell rendezni. 6 8 A város a kocsmáitatásával kapcsolatos beadványpontban szerepeltette a dézsmaszedés bérletének kérdését is. Ezt ugyanis a város árendálta, de a 18. század közepén már a földesurak szedték, mivel 1757-ben a dézsmaszéket a földesurak állították fel, a panasz megfogalmazásakor pedig már biztos, hogy a földesurak bérelték. 6 9 A vármegye szerint a bérletkor a földesurakat illeti meg az elsőség, de azért, mert a város is jogot formálhat a dézsmaszedés árendálására, a földesurakat bizonyos önmérsékletre intette. A Helytartótanács határozata „a tized kiárendálása iránt pedig a törvényes útra igazíttatik. " 7 0 *** Gyöngyös jogainak megnyirbálása és korlátozása fokozatosan következett be, s nem minden területet egyformán érintett. A város számára hátrányos rendelkezések legkorábban azokon a területeken születtek, melyekkel a földesurak közvetlenül saját bevételeiket szaporították (italmérés, belterületi helyek kiosztása, adószedés módja, a kisebb regálék közül nem érintették viszont a malom- és mészárszék-, valamint a vásártartás jogát), s csak később változtattak ott, ahol közvetett módon ugyan, de ugyanezt eredményezte (hivatalszervezet). 1820-ra, mint látható, a városi autonómia szinte minden fontos területén hátrányos helyzet állt elő, ekkor és ezért kért az oppidum jogorvoslatot. A Helytartótanács a vármegye vizsgálata és jogértelmezése után született döntésében elismerte a város jogainak egy részét, azok gyakorlását viszont már többnyire olyan feltételekkel biztosította, melyek a fennálló helyzetet is részlegesen meghagyta, s nem sértette a földesúri jogokat. Kivételt csak azokban a kérdésekben tettek, melyek kimutatható ellentmondásban voltak az országos törvényekkel, illetve a szabad tisztségviselő választás nyilvánvaló korlátozásának megszüntetésében. A rendkívül diplomatikusan megfogalmazott levélben ügyesen megkerülték a gazdasági ügyekben való állásfoglalást. A város felvetéseit kizárólag adóügyi 6 7 HML V-101/a/5 247. p. (1753. május 19.), 366-367. p. (1755. április 21.), Kovács (szerk.) 1984. 116-117., 120. p. 6 8 HML V-101/b/23 Fase. XXX. 52. 4. fol. (é. n.), 58. 2. fol. (1836) 6 9 HML V-101/a/5 456-457. p. (1757. április 24.), Kovács (szerk.) 1984. 127. p. 7 0 HML V-101/b/23 Fase. XXX. 52. 4. fol. (é. n.), 58. 2. fol. (1836) 22
