Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

FÜGGELÉK

rendelésekben, számadásokban jelen lévén minden kedvezés nélkül, hitem s hivatalom szerint igazán, híven megfelelni mindenekben igyekezem, és az egy igazságot, amint megismerhetem, kimondom, a város szolgálatjától akár szerencsés s akár szerencsétlen alkalmatosságokban el nem futok, hanem bíráimmal és tanácsommal előállók. Isten engemet úgy segéljen, Boldogasszony és Istennek minden szentei. Jelzete: HML V-101/a/4 758-759. p. (é. n.f 6. Jegyzők eskümintája Juramentum notariorum Én N. N. mostanság ezen becsületes városnak nótáriusa esküszöm az egy élő igaz Istenre etc., hogy valamíg ebben a tisztben leszek, a becsületes városnak semminemű leveleit sem in specie, sem pedig in paribus bírák és tanács akaratjuk ellen és hagyásuk nélkül ki nem adom, előttem forgandó ügyeket sem többet hozzá nem tévén, sem benne el nem vévén, igazán kiszolgáltatom, és mikor paran­csoltatik, azoktól, akiktől függ a dolog, kiírom, városunk között való számtartásban igazán, híven és tökéletesen tehetségem szerint eljárok, és mindenekben személy­válogatás nélkül és minden emberi tekintet nélkül a közönséges igazságot tehetségem szerint követem, a közjónak előmenetelére s városunknak megmara­dására igazán s híven hivatalom szerint fáradozni igyekezem, és semminemű titkokat ki nem jelentek. Isten engem úgy segéljen. Jelzete: HML V-101/a/4 759. p. (é. n.f 7. Perceptorok eskümintája Juramentum perceptoris Én N. N. esküszöm az egy élő igaz Istenre, Boldogságos Szűz Máriára etc., hogy én ez jelen lévő esztendőben amely peceptorságbeli hivatalra ezen [...] hitnek letételével magamat kötelezem, abban félre tévén atyafiságot, ígéretet, adományt, félelmet, szeretetet, gyűlölséget, egyszóval minden emberi tekintetet, a kezemben adott és adandó extractusban kinek-kinek érdeme és dikája szerint exurgalt s feltett obtingensén kívül, sem magam, sem pedig más hasznára nézve többet nem 6 Lásd még HML V-101/a/2 226-227. p. (é. n.) 7 1703 körüli lejegyzését lásd HML V-101/a/2 227-228. p. (é. n.) 147

Next

/
Thumbnails
Contents