Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE
számukra, hanem az összes rájuk bízott javakról számadással tartoztak, melyet hivatali idejük leteltekor a tanácsnak ellenőrzésre át kellett adniuk. Mivel templomonként két személy látta el a feladatot, amellett, hogy a másik munkáját segítették, pénzügyekben egymást kontrollálták: kifizetéseket csak együttesen teljesíthettek. Ispotály dékánok Két, a tanács által megválasztott személy felügyelte az ispotály fenntartására és működtetésére átadott javakat, s az azokkal való gazdálkodás feladatait is ellátták. Ok is tanácstagok voltak egyidejűleg, mint az egyházbírák, s a két hivatal között - mivel hasonló feladatuk volt - a személycsere gyakori volt: korábban egyházbírói tisztségben lévőket választottak meg ispotály dékánnak, vagy fordítva, ispotály dékáni tisztség után ugyanaz a személy egyházbíró lett. 55 5 A 18. század elején is többször újraválasztották őket, de ekkor még egy-két éves kihagyással, vagy pedig egyikük megmaradt tisztében, s mellé került új ember, a század második felétől viszont már több egymást követő évben is ugyanazokat hagyták meg hivatalukban. 1750-től az egyházbírákkal együtt januárban választották meg őket, 1798-tól november l-jén kezdték munkájukat. A két tisztviselő önállóan végezte munkáját, de nagyobb költségekkel járó feladatoknál már előzetes tanácsi engedélyt kellett kérniük. Pénzkezelésükben pedig együttes felelősséget határoztak meg. 55 6 Számadási kötelezettséget számukra is előírtak, hivatali idejük leteltekor, illetve év végén el kellett számolniuk a rájuk bízott javakkal. Kvártélymester A katonaság körüli teendők ellátásával megbízott tisztviselő volt. A 18. század utolsó harmadától nevezték ki a tanácstagok közül, kezdetben hadbiztos (•commissarius), később szállásmester elnevezéssel. Hivatalukat, mint ekkor már minden tisztségviselő, több éven keresztül viselték. 55 7 1784-ben adtak ki számukra hivatali utasítást. 55 8 Az írásban rögzített feladatok a katonaság ellátásával kapcsolatosak voltak, ezek megszervezését és a hozzátartozó adminisztrációt kellett elvégeznie. Nyilvántartotta és felügyelte a számukra vásárolt eszközöket, állataik takarmányozását, és a lakosok által teljesített szolgáltatást. A katonai épületek is gondviselése alá tartoztak, azok 55 5 Csáky Gergely 1715/1716-ban ispotály dékán, 1720/1721-ben pedig egyházbíró. Nagy Mátyást pedig egyházbíróság után (1712/1713) választották ispotály dékánnak az 1716/1717-es évre. 55 6 HML V-101/a/10 574-575. p. (1823. december 13.), Kovács (szerk.) 1984. 288-289. p. 55 7 A leghosszabb ideig, 1814-től 1848-ig Lendvay Gáspár töltötte be a tisztséget. 55 8 HML V-101/a/6 832-833. p. (1784. május 10.), Kovács (szerk.) 1984. 171. p. - A hadbiztos instrukcióját lásd a Függelékben. 127