Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
7. TÉGLAGYÁRTÁS
A tégla (Backstein, Ziegel, latéra) mesterséges építőkő. Az égetett téglanemek: padlótégla, burkolótégla, falazótégla, boltozati-, padló-, kémény- és párkánytégla. Alapanyaguk az agyag, amelynek a tulajdonságai (formáihatóság, képlékenység, zsugorodás, tűzállóság) pótlékanyagokkal (homok, földpátok) módosíthatók. Az elkészített és megmunkált agyagból megfelelő alakúra sajtolt téglát kiszárítás után rendesen körkemencékben égetik, s ekkor a tégla kőkeménységűvé válik. A jó tégla egyenletes színű és törésű, nem foltos, egyenes élű, kalapáccsal megütve csengő hangot ad. A korábbi évszázadokban eltérő méretű téglákat állítottak elő, általában a téglásoknak a megrendelő előírta a gyártandó téglafélék méreteit. így például: 1416-26 közt az ozorai várba beépített téglák többsége 32 x 33 x 16 - 17x7 cm-esek voltak, a győri püspöki vár XIV. századi tornya 22-25 x 11-13 x 4,5-7,5 cm-es téglából épültek. 46 6 A szabványszerű régi nagyméretű falitégla méretei: 29,0 x 14,0 x 6,5 cm, míg az újabb kisméretű tégláé 25,0 x 12,0 x 6,5 cm. Az előbbiből 300 db, az utóbbiból 400 db kell 1 m 3 fal elkészítéséhez. 46 7 Gergelyffi András szerint a XIX. század elején az égetett tégla és a cserép a következő módon készült. Az égetéshez szükséges jól kiválasztott agyagot már az égetést megelőző év nyarán, őszén kibányászták, hogy az agyag télen a szabad levegőn megpuhuljon, megérjen. Tavasszal fedett szín alatt vagy mindig deszkával bélelt gödrökbe hányták az agyagot, majd azután vizet öntöttek rá. A víz hatására az agyag megduzzadt, megpuhult, s könnyebben lehetett vele dolgozni. Ha az agyag nagyon kövér volt, akkor homokot kevertek hozzá, ha pedig sovány volt, akkor mindig jobb minőségű agyaggal vegyítették. A meszes agyag nem volt alkalmas jó minőségű tégla készítésére. Ezután napszámosok, esetleg állatok (marhák) igénybevételével az agyagot a gödörben összetaposták, átgyúrták. Közben figyelmesen kiszedtek az agyagból minden fellelt követ, kavicsot. Az így megdolgozott kész agyagot sík asztalon törvényesen meghatározott, tehát szabványméretű, négyszegletű formázó dúcokba préselték, amelyeket előtte vízzel megnedvesítettek. A préseléskor egyúttal belenyomták téglabélyegzővel az agyagba a tulajdonos, ill. a gyártó kilétére utaló betűkombinációkból, címerből, település nevéből stb. álló téglajegyet. A téglabélyegek készülhettek negatív, azaz bemélyített formában vagy pozitív, vagyis domború változatokban. A formázóba tett agyagot felül fával lesimították, s általában homokkal meghintett deszkákra kiborították. A nyers téglát, miután kiszikkadtak, fedett szín alatt élére rakták, hogy a levegő jól átjárja. A tetőfedésre szánt cserepeket is hasonlóképpen, homokkal megszórt asztallapra helyezték, de más méretű, alacsonyabb párkányú, befenekelt és szélesebb formában lapították. Az ormóját - tehát a cserépfület vagy akasztóját - pedig már mindig kézzel formázták. A cserepet is, mint a téglát, fedett szín alatt szárították. A már teljesen kiszárított nyers téglát és cserepet kemencébe rakták, majd a kemence nyílását sárral betapasztották. Viszont bizonyos távolságra egymástól a boltozott tüzelőlyukakat szabadon hagyták. A tüzelés során először gyengébb, majd fokozatosan növelt tűzzel 5-6 nap alatt kiégették az anyagot. Az égetés mindig addig tartott, amíg a kemenidehaza is sokáig hányódtak. Az építőipar e fontos anyagának az emlékeiből Magyarországon először 1977-ben nyitották meg Budapesten az első állandó kiállítást. - KATONA I., 1977. 2-3. 46 6 SZINNYAI K.-KOCSIS F.-ZÁDOR T., 1992. 104. 46 7 SCHACK B., 1931. IV. 229. 94
