Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)

7. TÉGLAGYÁRTÁS

Az 1843-ban készült, s Bodony határát ábrázoló térképen is megtalálható. A köz­ség déli, Párád felőli határában, a Bükk patak mentén „Téglaház" felirat jelzi az egy­kori téglakemence helyét. 50 7 A település helynevei közt fennmaradt „Téglaház" határ­név szintén ugyanezen a területen tünteti fel az egykori téglaégető helyét. 50 8 A bodonyi téglaház működése 1828-1843 között ismert, s vélhetően a Grassalko­vich-uradalom tulajdona volt. Demjén 1778-ban szerepel a demjéni téglaégető kemence építése Francz József egri kőműves­mester építési naplójában. 50 9 Itt is összefüggés van a helybeli téglaégető létesítése és a templom építése között. Mindkettőt Francz József irányította, s a templomot 1777-1780 közt emelték. 51 0 A téglaégető nem szerepel az I. katonai felvétel térképein. Az 1799-es püspöki uradalmi leltárban sem esett szó róla. 51 1 Bizonyára 1783 előtt megszűnt. Dormánd A téglaégető keletkezése valószínű összefügg a helybeli templom építésével, ame­lyet 1771 körül építtetett Sághy Mihály vármegyei főjegyző, helybeli birtokos. 51 2 1783-ban az első katonai felmérés térképén Dormánd északi szélén, a Csörsz-árok partján, attól délre Z.h. rövidítéssel jelzett Ziegelhaus, vagyis téglaház felirat találha­tó. 51 3 Dormánd 1789-es Litzner János készítette térképén, amelyet 1797-ben Sartory József lemásolt, már nem tüntették fel a téglaégetőt. 51 4 A dormándi urasági téglaház üzemelése 1771-1783 közti időszakra tehető. Eger A káptalan almagyari téglaháza 1738-ban az egri káptalan téglaháza a Maklári-kapun kívül lévő völgyben volt. A forrás szerint: „ante Portám Maklariensem vallis, in qua Domus Lateritia V. Capituli 50 7 HML. Térképtár. U. 48. 50 8 Heves megye földrajzi nevei. 1970.1. 121. 50 9 DERCSÉNYI D.-VOIT P., 1969. 598. 51 0 DERCSÉNYI D.-VOIT P., 1969.1. 595. 51 1 SOÓS I., 1975. 139. 51 2 DERCSÉNYI D.-VOIT P., 1969. 614. 5, 3 Első katonai felvétel. 1783. XIX. 16. térképszelvénye. 51 4 HML. Térképtár. T. 144. A térképet rekonstruálta: B. Huszár Éva. Külön ki kell emelnem B. Huszár Éva levéltáros kolléganőm önzetlen segítségét. Munkája során az első katonai tér­képek Heves megyei szelvényeit 1:28 800-as méretarányról l:25 000-re, km-fokhálózattal ellátott színes cellapokra átszerkesztette. A katonai térképek felvételezési hibáit korrigálta, s ezáltal lehetővé tette azok megbízható használatát. Egy-egy területre különböző kéziratos térképeket is átszerkesztett, s egy olyan sajátos térképes adatbázist alakított ki, amelyet a ku­tatók sok irányban tudnak használni. Köszönöm, hogy lehetővé tette saját kutatási anyagának a használatát. 101

Next

/
Thumbnails
Contents