Csiffáry Gergely: A hatvani posztómanufaktúra története - Tanulmányok Heves megye történetéből 13. (Eger, 1993)
Előszó
Markmüller József vármegyei mérnök készítette el. Az építmény tervezett költségei 1728 forint 17.5 krajcárra rúgtak. A selyemgombolyító felszereléséhez tartozott öt pár motolla, kemence, fonó, továbbá az épület udvarán álló nagy kút. A terveket 1829. március-áprilisban hagyták jóvá. Az építkezés megkezdését azonban több körülmény késleltette még további két évig. Gátolta a munkálatok megindítását az anyaghiány, valamint az is, hogy az építési költségeknél a napszámbérek az 1828-as tervezethez képest jócskán megemelkedtek, s az egri foszékesegyház időközben megkezdett építése miatt a munkabérek állandóan változtak. A kivitelezők az emelt napszámbéreket követelték, végül is a megye házipénztára vállalta a megemelkedett költségterheket. A selyemgombolyítót csak 1831 tavaszán, a nevezetes kolerajárvány idején kezdték el építeni. A kőművesmunkákat Rajben Ignác kőműves, az ácsmunkákat Máhr Ferenc ácsmester végezte. A faragott köveket a megye Zwenger Józseftől vásárolta. Az egri selyemgombolyító 1832 augusztusára véglegesen elkészült. 1 2 A kutatás jelenlegi szintjén az egri selyemgombolyító ház működéséről, későbbi sorsáról nincsenek adataink. Hatodik megyebeli textilipari kezdeményezésként létesült Egerben Bucher Alajos egri szabómester szövetgyára, amelyet a tulajdonos a pesti királyi váltótörvényszéknél 1843 márciusában a 296. sorszám alatt bejegyeztetett. 1 3 Az üzemet az 1846-os Ipari Czímtár a korabeli Magyarország ismertebb textilipari vállalatai közt tartja számon, amely finomgyapjú-, gyapot- és félselyemkelméket állított elő. 1 4 A Bucher-féle manufaktúra működésére az 1843-1854 közti években találtunk adatokat. 1846-ból származó adat szerint létezett egy posztókészítő manufaktúra Gyöngyösön a ferences kolostorban, melynek termékeit ez időben gyöngyösi privilégiumnak hívták, s kedvelt áruféleség volt. A gyöngyösi privilégium: „azon sajátos alakú, s igen erős szövetű köpeny, melyet a gyöngyösi barátok készítenek, s melly gyöngyösi privilégium név alatt nagyon keresett. " - írta róla Vahot Imre. 1 5 1 2 HML. IV-8/3. 103. tétel. Heves és Külső-Szolnok vármegye mérnökének iratai. A volt megyei kertben található selyembogár-tenyésztő és gömbölyítő ház iratai 1828-1832. 1 3 Ipari Czímtár, 1847. 78. 1 4 Ipari Czímtár, 1847. 155. - Vahot, 1846. 2. 1 5 Vahot, 1846. 13.