Csiffáry Gergely: A hatvani posztómanufaktúra története - Tanulmányok Heves megye történetéből 13. (Eger, 1993)

Előszó

szögöl volt használatban, amely megegyezett egy magyar négyszögöl te­rületével és 3,5966 négyzetméter, kerekítve 3,6 négyzetméternek felelt meg. Négyzetméterre átszámítva az épület által körbezárt terület 1520 négyzetméter, míg a hozzátartozó telek 1854 négyzetméter kiterjedésű volt. Nem véletlen, hogy ezt az összesen 3374 négyzetméter kiterjedésű te­rületen létesült manufaktúrát már feltüntette az 1783-as első katonai felmé­rés XVI-19-es szelvénye is, ahol a beépített és beépítetlen telket együtt lát­hatjuk. A térképlapon Hatvan település neve alatt felsorolták a legfonto­sabb építményeket (katolikus templom, vámház stb.), s köztük a „ Tuch­gäbe" elnevezés a posztómanufaktúra meglétére utal. 10 2 A trapéz alakú manufaktúraépület jól azonosíthatóan szerepel a második katonai felmérés 1852-1860 között készült XXXV-49-es szelvényén, valamint az 1883-as harmadik katonai felmérés 4963/2c számú szelvényén. A posztógyár épü­lete földszintes és árkádos volt, ahol a mai Kossuth tér felőli homlokzati rész alatt tágas boltozatos pince épült, amint az a posztómanufaktúra alap­rajzából kiderül. 10 3 A teljesen zárt udvarú hatvani fabrika fennmaradt alaprajza a követke­ző elrendezést sejteti: az épületen belül végezték el a gyapjú osztályozását, a kártolást, a fésülést, a festést, nyírást, appretálást (textilkikészítés). Itt áll­hattak: a mángorló, akasztó, szárító és csávafestő szobák is. Eszerint az épületből a fonás és a szövés részben kiszorult volna. Az épületben 25 helyiség volt. A hatvani fabrika szigorúan egysoros műhelyelrendezésű. 104 A gyár udvarán nagy, kövekkel bélelt kút épült, amely a posztógyár folyamatos, nagy mennyiségű ipari víz szükségletét biztosította. E fenti - ma is meglévő - egykori manufaktúra épületén kívül a posztó­manufaktúrához kapcsolódó más épületek is léteztek, illetve tartoztak. Fennmaradt Grassalkovich Antalnak egy kéziratos feljegyzése 1771-ből, amely a birtokain álló haszoncélú épületek jegyzékét tartalmazza. E felso­rolásban csak Hatvanban megemlíti az árvaházat, amelyet rövidesen a posztómunkásoknak adnak át, továbbá 9 épületet, melyek mindegyike kap­csolatba hozható a posztómanufaktúrával. Ezek sorrendben a következők: 1. a szűrszabó háza, 2. a gyapjúfeldolgozó háza a műhellyel, 3. kilúgozó 10 2 A „Tuchgäbe" elnevezés a német Tuchgebäudc = posztóház térképfelirat rövidített formája. 10 3 Az üzem alaprajzát közli Szepes (Schütz), 1940. 31., illetve Endrei, 1969. 126. 10 4 Endrei, 1969. 126. 32

Next

/
Thumbnails
Contents