Antalóczi Lajos: Az Egri Nyomda Rt. története 1893–1949 - Tanulmányok Heves megye történetéből 9. (Eger, 1986)
Kőnig Ferenc
König szerényen a következőket mondotta munkásságáról nyugdíjba vonulásakor: „Az a tény, hogy mégis fenntartottuk magunkat, hogy ma, 43 év után is vagyunk, továbbá, hogy kezdetleges kis berendezésünk és annak értéke már tízszeresen megnagyobbodott. . . ezt csak konstatálni, de megmagyarázni nem tudom.. . Ügy gondolom tehát, hogy azért, mert az alapítók nem haszonszerzésből, jómagam pedig csak az ügy és a megélhetésem céljából dolgoztam, és mindig csak jóhiszeműen cselekedtem . . . 1 0° Az 1947. évi igazgatósági jelentés így emlékezett meg az akkor már két éve elhunyt vezérigazgatóról: „Másik kedves halottunk König Ferenc volt, a részvénytársaság mindnyájunk által szeretett néhány évvel előbb nyugalomba vonult atyai főnöke... A munkásságnak nemcsak főnöke, hanem gondos atyai jóakarója volt, s úgy erkölcsi, mint anyagi támogatásért mindenki bizalommal fordulhatott hozzá. 0 maga puritán egyszerűségben élt, a munkában, szorgalomban mindeki előtt járt." 10 1 A régi egriek az Egri Nyomda Rt-t még ma is Kőnig-nyomdának emlegetik, s König Ferenc nevét a róla elnevezett utca is megőrzi az utókor számára. König életművének nyugdíjba vonulásakor elmondott szavai világítják meg leginkább: „Az első emberöltő, az elmúlt 43 év nagyon nehéz volt. Isteni csoda, hogy egyáltalán vagyunk. Mert nekünk nemcsak a kezdet nehézségeivel kellett megbirkóznunk, hanem még sok minden mással. Ehhez járult még az, hogy alapítóink tájékozatlanul és szaktudás híján nevetségesen kis alaptőkével egy ellenzéki lap kiadására vállalkoztak olyan városban, ahol annak talaja nem volt. Annyira nem volt talaja, hogy még nyomda sem vállalkozott, amely készpénzfizetés ellenében e lapot előállította volna. És így az ellenzéki (48-as) politikusoknak előbb egy nyomdát kellett felállítani, hogy a Hevesvármegyei Hírlapot előállíthassák. Tehát ilyen légkörben alakult a vállalat. IIa ehhez vesszük az alapítók tájékozatlanságát és szakértői hiányát, az alaptőkének.. . elégtelenségét és azt, hogy az átfutó vasút nélküli Eger, gyári vállalatok s nagyobb méretű kereskedelem nélkül: nem alkalmas arra, hogy új nyomdavállalat megélhetését biztosítsa, és így előrelátható a tömérdek akadály, mely elénk tornyosult. Eger városának lakossága egyáltalán nem mondható nyomtatvány-fogyasztónak, pedig már másfél évszázad óta állott és 4* 51