Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok . Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye - Tanulmányok Heves megye történetéből 8. (Eger, 1985)

Életrajzok

Még 1944-ben a Szovjetunióban kérte a moszkvai magyar emigráció vezetőitől, hogy vegyék fel a pártba. Erre akkor nem került sor. Majd 1968-ban Magyarországon elismerték régi párt­tagságát 1944-től. Felgyógyulása után 1945 februárjában érkezett haza Magyar­országra, Debrecenbe. Részt vett a Partizán Őrzászlóalj tagjaként az Ideiglenes Nemzeti Kormány őrségében. 1945 áprilisában alakulatával Budapestre került a kormány­szervek fővárosba települése következtében. Itt részt vett a Par­lament őrzésében. 1945. október 1-én a párt a politikai rendőrség­hez helyezte, alhadnagyi rendfokozattal, majd utóbb a nyomozó Csoport munkájában vett részt. 1949 februárjáig a demokratikus rendőrség kötelékben teljesített szolgálatot. Ekkor a pártközpont határozata alapján a Külügyminiszté­riumba helyezték Sík Endre mellé, aki ez időtől a politikai fő­osztályt vezette. Itt dolgozott 1949 augusztusáig. Ezután a Külügy­minisztérium rejtjel osztályára, majd a személyzeti osztályra he­lyezték át. 1954-ben visszakerült az államvédelmi osztályra. Itt dolgozott mint operatív munkás, majd mint káderes 1957 márciu­P sáig. Az 1956-os magyarországi ellenforradalom idején október 26— 29. között aktívan harcolt az elleforradalmár erők ellen. Majd ok­tóber 29-én egységük a szovjet hadsereggel együtt a budakeszi erdőbe vonult, s innen 1956. november 4-én a szovjet hadsereggel vonult be Budapestre. Az volt az ő és 2 szovjet katonatársa fel­adata, hogy a magyar ellenforradalmi csoportok és személyek fegyverlerakását elősegítse. Részt vett a Moszkva téri, a Széna téri csoportok felszámolásában. Az elleforradalom fegyveres leverésében való részvétele után helytállt a konszolidáció munkáiban is. 1957 márciusában családi okokból Heves megyébe települt át. Egy ideig a hevesi járási bizottságon mint politikai munkatárs dol­gozott. 1958 elejétől az MSZMP Heves megyei Bizottságára helyez­ték. majd kinevezték a tarnazsadányi földművesszövetkezet ügy­vezető elnökének. 1963-tól a tarnazsadányi Egyetértés Termelő­szövetkezet elnöke lett. A szövetkezettől vonul nyugdíjba. Jelen­leg Tarnazsadányon él. Munkássága elismeréseként a következő kitüntetésekben ré­szesült: Magyar Partizán Emlékérem (1955), Kiváló Szolgálat­ért Érdemérem (1955), Munkás—Paraszt Hatalomért Emlékérem 145

Next

/
Thumbnails
Contents