Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok . Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye - Tanulmányok Heves megye történetéből 8. (Eger, 1985)

Életrajzok

visszavonulásban. 1944 márciusában újra behívták és így került Sztrij környékére. Majd nemsokára innen visszavonultak Munkács­ra, s onnan Zólyomlipcsére. Itt elszállásolták őket. A hazaiaktól tudta meg, hogy partizáncsoport tevékenykedik Besztercebánya kör­nyékén, Balázs és Priechod falvakban. 1945. február 12-én azzal az ürüggyel, hogy Besztercebányára mennek vételezni élelmet és benzint, vagy tízen magyarok összebe­széltek, s egy szlovák összekötő segítségével sikerült átjutniuk a partizánokhoz. Ez az összekötő Karel nevezetű parancsnokhelyet­tes volt. A parancsnokuk Ny. V. Volkov szovjet őrnagy. Az átállás során Bárányi Józseffel együtt lettek partizánok: Kaszás Albert (Hatvan), Gömöri Bertalan (Eger), Lakatos József (Miskolc), Árvái Béla (Miskolc) magyar katonák. így került Bárá­nyi József is a „Halál a fasizmusra" csehszlovák partizánbrigádhoz, melynek soraiban 1945 március végén már 358 magyar harcolt. A partizáncsoporttal volt, míg a szovjet fronttal nem egyesültek. Meg­kapták a szovjet partizánigazolványt a harcok végeztével, és gép­kocsin Miskolcra szállították. Miskolcról 1945. április 3-án indult útnak Hatvanba. Részt vett az újjáépítésben, és 1945 áprilisában be­lépett a Magyar Kommunista Pártba. 1946 szeptemberében meg­nősült. A hatvani cukorgyárban dolgozott 1952—56 között, s a párt kiemelte személyzeti vezetőnek. 1957 februárjában részt vett a cu­korgyári munkásőralegység megszervezésében. 1958-tól a hatvani KTSZ-nél dolgozott, 1968-ig, amikor áthelyezéssel a hatvani ÁFÉSZ-hez ment el. Itt dolgozott 1978-ban történt nyugdíjazásáig. Jelenleg Hatvanban él. Szorgalmas munkájáért többször kapott elismerést. így 1949­ben Élmunkás lett, 1956-ban Munka Érdemrendet kapott, 1974-ben, 1977-ben Kiváló dolgozó lett. Mozgalmi tevékenysége elismeréseként 1970-ben megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, 1982­ben pedig a Magyar Partizán Emlékérmet. Forrás: Bárányi József visszaemlékezése. Hatvan, 1973. február 27. (Gyűjtő: Zámbó Éva). Hatvany Lajos Múzeum Adattára. 73. 60. 1. — Bárányi József visszaemlékezése. Hatvan, 1983. április hó. — Németi Gábor: A 700 éves Hatvan sorsfordulói. Hevesi Művelődés. 1970. 2— 3. 134—141. — Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásá­nak történetéből. Az Egri Múzeum Évkönyve. XV. Eger, 1977. 353. 7. BARÁTH MIHÁLY (Eger) Erdőtelken (Pusztatenk) született, 1921. szeptember 27-én. Édes­apja kertész volt ez időben Papszász Tamás uradalmában. Iskolai tanulmányait Átány községben végezte el. 1935-ben ipari tanuló lett Gönczi Ferenc kovácsmesternél. 1938 májusában felszabadult, 32

Next

/
Thumbnails
Contents