Sebestény Sándor: Csiky Sándor életpályája (1805–1892) - Tanulmányok Heves megye történetéből 6. (Eger, 1981)

Az abszolutizmus válsága

A röpirat szerzője 37

3 határozott érveléssel mutatja ki az 1861-es országgyűlés „végeredményét: „...a főrendek és képviselők hosszas küzdelmek után azért használták a Felírás életlen fegyverét, mert összemérték a forradalmi viharoknak borzasztó véres jelenetei mellett is bizonytalan eredményét.. . Kossuth Lajosra, s véle az 1848— 49-es férfiaknak minden művére követ dobtak". A végkövetkeztetést világosan levonta, a feleletet meg is adta, amikor szinte vádlón feltette a kérdést: „És mi lett az eljárásnak eredménye? Az országgyűlésnek, minden megyének a városoknak fegyveres erőveli szétverése, és az országgyűlésen kívüli törvényellenes adóknak katonai ellenséges megszállás általi behajtása." A középbirtokos nemesség képviselői többségének az 1881-es országgyűlésen tanúsított magatartása azonban előrevetette árnyékát a kiegyezésnek. Ezt Kossuth világosan felismerte, és lényegében a hazai kiegyezési tervek, a lehetőség és megoldás ellenterveként hirdette a fokozatosan kidolgozott Duna-konföderációs tervezetét. A terv azonban távolról sem keltett olyan pozitív hatást, mint amire szerzője és az emigráció számított, nyilvánosságra hozatala egyébként sem Kossuth tervei szerint történt. A hazai középnemesség az arisztokráciával együtt a legélesebb hangon visszautasította a nemzetiségekkel és a délkelet-európai népekkel való összefogás gondolatát. A magyar politikai helyzet összképe azonban egyáltalán nem volt ilyen világosan 1867-re mutató; az 1862—67. közötti politikai árnyalatok sokszínűsége, a Nedeczky—Almássy-féle összeesküvés, a szélsőbal — még akkor is, ha időlegesen a „vis inertiae", a passzív ellenállás politikáját követte —, mind hozzájárult ahhoz, hogy a hatalom számára az erőszak alkalmazása szükségesnek látszott. A Schmerling-kormány helyzete 1864 végén viszont már megrendült. A burzsoázia, amely azt remélte, hogy Schmerling hatalomra jutása politikai befolyásának növekedésével, liberálisabb irányzattal, az önkényuralom háttérbe szorulásával fog járni, csalódott. Ennek különösen világos jelét adta, amikor a Reichsratban a képviselők többsége nem volt hajlandó az 1865. évi költségvetést megszavazni. Az udvari körök is kezdték belátni, hogy Schmerling merev ragaszkodása a Februári Pátenshez, nem vezetett eredményre. A németkérdés alakulása is ezt mutatta. A Februári Pátens kierőszakolására azért volt szükség Schmerling számításai szerint, hogy Magyarország bekényszerítésével a birodalmi tanácsba, kellő súlyt képviselhessen Ausztria a német államok között. S noha 1864 végén a kormányzat próbálkozott bizonyos belső engedményekkel, bukását már nem tudta elkerülni. A városokban ismét lehetőséget adtak egyes bizottmányok újjáalakítására, azonban azok tagjait továbbra is a főispáni helytartók nevezték ki. így, mikor Földváry helytartó fel.93