Sebestény Sándor: Csiky Sándor életpályája (1805–1892) - Tanulmányok Heves megye történetéből 6. (Eger, 1981)

A kiegyezés ellenfele

javaslatára az összes hazai törvényhatóságoknak való megküldését is elhatározta. A határozat szövegét Szederkényi (Strompf) Nándor, a várme­gye aljegyzője saját aláírásával kinyomtatta, és terjesztését is meg­kezdte. Az így kinyomtatott határozat kimondta: „Nemzeti önállá­sunk és függetlenségünk alapföltétele, legfőbb biztosítéka az 1848-iki törvénykönyvünkgen rejlik, annak pedig mellőzhetetlen corrolariuma az országos hadügy, pénzügy és külügyek fölötti rendelkezés. Ámde a most létrejött közösügyes törvények által — a magyar hadsereg az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részéve decretáltatott —, annak nemcsak szervezete, vezénylete, de még alkalmazása is a ma­gyar miniszteri felelősség alól elvontatott és a magyar országgyűlés­nek nem felelős birodalmi kormány rendelkezése alá bocsátta­tott . . az abszolút kormány alatt behozott indirect adók törvényesí­tettek ..." A határozat végül hangsúlyozta: törekvéseiket nem forra­dalom útján, hanem „alkotmányos eszközökkel" igyekeznek elérni/' 9 5 A megye határozatát Szapáry főispáni helytartó azonnal jelen­tette a kormánynak. A december 19-i minisztertanács tárgyalta rész­letesen az ügyet/' 9 1' Andrássy Gyula miniszterelnök mielőbb erélyes intézkedéseket sürgetett, mert „tartani lehet attól, hogy az ország egyéb vidékein is izgatás és lázítás tárgyát fogja képezni a hevesi határozat". Távirat útján azonnal utasították a megye alispánját, hogy „személyes felelősség terhe alatt" tiltsa el a határozat közlését a többi törvényhatóságokkal. A minisztertanács ülésén jelenlevő főis­páni helytartót megbízták újabb rendkívüli közgyűlés összehívásával, amelyen közölni kellett a kormány megsemmisítő leiratát. A kormány úgy döntött, ha a megye önként nem vonja vissza határozatát, gróf A megye rendkívüli közgyűlését 1869. január 11-re hívták össze. Először a belügyminiszter rendeletét ismertettték, mely a közelgő or­szággyűlési választások iránt intézkedett, csak azt követően került sor a kormány megsemmisítő leiratának közlésére. A sorrendet a mi­nisztertanács döntése alapján határozták így meg, nehogy a királyi biztos fellépése után, a megyebizottmány feloszlatása miatt a köz­ponti választási választmány megválasztására ne kerüljön sor. „Ez kétségen kívül mindjárt az országgyűlés kezdetén vitatkozásokra, s interpellációkra adhatna alkalmat" — indokolta Andrássy minisz­terelnök. A kormány által küldött megsemmisítő leirat már nem tartalmazta a minisztertanács előterjesztésében szereplő következő megállapítását: „Az 1848-ik évi törvények a megyék befolyását a törvényhozásra megszüntették, a rendi és megyei képviselet he­lyébe az általános népképviseletet ültették".'' 0 7 Felhívta azonban a megye figyelmét, hogy „minden esetben köteles a kormánynak a tör­.118

Next

/
Thumbnails
Contents