Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)

I. Bevezető

házak szenvedtek különösen súlyos károkat; az ún. kis városháza, a menzaépület, s az angolkisasszonyok nevelőintézete Káptalan utcai homlokzatának a vakolatát a robbanások ereje teljesen le­nyúzta; az egykori Fellner utca romjaiba temetkezett. Ekkor tör­tek össze a Lyceum toronyablakai is. Akik addig nem ismerték, vagy nem akarták tudomásul venni, hogy milyen a „német szövet­séges" lovagiassága, most keserű szájjal döbbenhettek rá a valóságra. Az elvonuló németek Szarvaskőnél román vasúti mozdonyt ekrazittal raktak meg, s a mozdonyt az alagútban engedték szét­robbanni. A putnoki vaspályán előtalált hidakat mind elpusztították. A Felsőtárkánytól hátrarendelt németeknek a Bélkő alatt, illetve a szilvásváradi Szalajka-völgy bejáratánál kellett a főse­reghez csatlakozniok. Addig ezek jobb oldalvédet képeztek. Ezért a Berva völgyén, a Határtető és a Magasverő összetalálkozásánál, a Gilitka völgyén, aztán a Homonna-nyakon (606 m), egészen a Bélkőig, majd tovább a Horotna-völgyön a szilvásváradi halas­tavakig mindmáig sűrűn bukkanunk lövészárkokra, ágyúállásokra, katonasírokra. Egy német katonát a Bervánál, a volt cserkész­parkban, egyet a Gilitka-kápolnánál, egyet a Horotna-völgy Bélapátfalva felőli bejáratánál temettek el. A szilvásváradi tó­forrásnál román katona fekszik. Meghalt 1944. dec. 16-án. A Gi­litka-kápolnát is, a borsodszentmártoni magányos öreg templomot is a németek gyalázatosan megrongálták. A Gilitkát [az] egri Bor­nemissza-cserkészek kétheti ingyenmunkával 1948 júniusában állították helyre. Ellenben a borsodszentmártoni templom omla­dozó homlokfalával és megrepedt szentélyével máig hiába várja a segítő kezet. Pedig műemlék! Szilvásváradnál, amely már Borsodhoz tartozik, vörösek, németek közt dec. 16—18-án került a sor fegyveres mérkőzésre. VII. Egerben a város 5400 épülete közül a harcok következtében könnyebben sérült 3700 ház, tehát a házak 68,5%-a, súlyosabban 190 ház, vagyis az épületek 3,5%-a. 1 6 Az 53 műemlékszerű városi épület közül kisebb rongálást szenvedett 11, súlyosabbat 7; egy épület rommá vált. A cserépkárt hivatalosan 600 000 drb-ra be­csülik, az üvegkár hozzávetőlegesen 30 000 m 2 ablaküveg. Ezek a károk 1938. évi értékben összesen 5 millió pengőt képviselnek. A hidak közül elpusztult 9 patakhíd, 2 pataki gyaloghíd, 1 vasúti patakhíd, 1 vasúti felüljáró híd, 2 nagyobb áteresz. Ezeket 33

Next

/
Thumbnails
Contents