Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)

II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig

József Attila-verset Gál A. szavalta, Adv Endrének Magyar jakobi­nusok dala című költeményét Gergely Ferenc szavalta el nagy lelkese­déssel. A szavalatok után Csirmaz Dezső nemzetgyűlési képviselő, a Kommunista Párt Heves megyei vezetője mondott nagy beszédet, melyben kijelentette, hogy a Kommunista Párt a nemzeti egység előharcosa, legkövetkezetesebb híve és összekovácsolója a földért, kenyérért, szabadságért folyó harcnak. Éppen ezzel vagyunk mi kommunisták a március hagyományának leghűbb és legigazibb örökösei. A párt az ma a nemzeti egységfrontban, mint 1848 márciu­sában a pesti nép, az előretörő erő és a feudalizmus elpusztításának hajtóereje. Mi azt akarjuk — mondotta —, amit a márciusi ifjak akartak. A nép maga vegye kezébe a nemzet és ország sorsának intézését. Le kell mosnunk azt a gyalázatot, amit az utolsó négy év végzett a nemzettel — fejezte be beszédét Csirmaz Dezső. Utána Nagy László, a Kisgazdapárt elnöke a márciusi ifjúság szellemében követelte a földreformot, a jobbágyság felszabadítását, mert eddig erről hiába szónokoltak, nem történt meg, de most a nép saját kezébe kívánja venni sorsának intézését, amit az elnyomott munkásság felszabadításával kell kezdeni. Ezután dr. Négvessy Árpád nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet. Lelkes ünneplés közben hívta fel a nagyszámú közönséget, hogy nyújtson kezet egymásnak minden becsületes magyar, és e kéz­fogás olyan egységet jelentsen, amely meghozza, hogy végre szabad, egyenlő testvérei, polgárai és munkásai legyenek ennek a sokat meg­kínzott országnak. Mert ha 1848 március[ának] üzenetét a történel­mi pillanatban meg nem értjük, örökre bezáródnak mögöttünk a kapuk, és az ország sírboltja felett megfordíthatjuk a háromszínű címert. Befejezésül a közönséget a vezetőség támogatására hívta fel, hogy a támogatás adja meg a vezetőknek azt az erőt, hogy vala­mennyiünkért élni és ha kell, halni is tudjanak. Szabó János az ifjúság nevében tett hitet a Nemzeti Függet­lenségi Front programja és a 48-as hagyományok mellett. Ezen [a] soha nem látott, gyönyörű ünnepségen megjelent Tur őrnagy — vármegyei orosz katonai parancsnok — vezetésével az orosz tisztikar, és a gyűlés befejezése után a városháza előtt a szovjet hadsereg iránti tiszteletből a megyeparancsnok előtt dísz­felvonulást rendeztek a megjelent alakulatok és hivatalok. Az elvo­nulást az új szabadságharcos-hadsereg szakasza vezette, majd utána az új demokratikus rendőrség vonult el a megjelent közönség ünnep­lése között. , .Igazság". 1945. március 18. 2. o. 237

Next

/
Thumbnails
Contents