Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
II. Hevesvármegye Törvényhatósági Bizottságának erőfeszítései a hatalom visszaállításáért 1919. május-1921. április
A pénzalapok hadikölcsönbe való fektetése, a megyei értékeknek 1919-ben történő elszállítása, a banki hitelek, az előlegekből történő működési feltételek biztosítása, mind jól érzékelteti a törvényhatóság rendkívül zűrzavaros, válságos pénzügyi helyzetét. Ez fedezhető fel a különböző alapok költségvetésében is. Pl. a községi jegyzői nyugdíjalap 1920. évi költségvetésében 115 306 korona szükségletet terveztek, fedezetként azonban csak 34 072 korona állt rendelkezésre. A 81 234 korona hiányt pótadóból tervezték biztosítani. 16 4 De tükröződött a fedezethiány más alapok költségvetésében is. A válságos pénzügyi helyzet 1920 végére még rosszabbra fordult. Ez elsősorban a rohamos pénzromlásból adódott. Már 1919 végén az állandó választmány gazdasági és pénzügyi szakosztálya megállapította, hogy az eddigi áremelkedés 340 százalékos volt. 16 5 1919 végéhez viszonyítva 1920 végére megközelítően hasonló további pénzromlás következett be. Az 1921. évi költségvetés különösen fényt derít erre, amikor a közigazgatás árva- és gyámhatóság évi költségvetésében már a szükséglet 2 234 788 koronában, a fedezetet ugyanennyi összegben határozta meg a törvényhatósági bizottság közgyűlése. A költségvetési szükséglet növekedésével arányosan növekedett az az összeg, amelyet a törvényhatósági bizottság állami javadalmazás engedélyezésével akart fedezni, amely összeg 2 084 677 korona volt. 16 0 Hasonló fedezethiány jelentkezett az 1921. évi tiszti nyugdíjalap, a községi jegyzői nyugdíjalap és a katonabeszállásolási alap költségvetésében is. 16 7 A törvényhatóság háztartásában jelentős helyet foglalt el az alapok költségvetése. Az ezen a területen jelentkező kiadásokat saját bevételből, valamint a kivetett pótadókból biztosították. A pótadók kivetését a törvényhatósági bizottság közgyűlése állapította meg és a belügyminiszter hagyta jóvá. A pótadók kivetése a kormány és az önkormányzat közötti viszony vonatkozásában az úgynevezett kényes kérdések közé tartozott. Ugyanis a kormánynak ügyelnie kellett arra, hogy az önkormányzatok csak olyan mértékig vethessenek ki pótadót, amilyen mérték nem zavarja az adózók állami adójának teljesítését. Az 1919. december 29-én tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlésen a vármegyei rendelkezési alap javára az 1920. évre 0,75 százalékos vármegyei pótadót szavazott meg, 16 8 a vármegyei közkórház építési alap javára 0,50 százalék, 16 9 a vármegyei háztartási alap javára pedig a községek adóalapja után 3,8 százalék, a városok adóalapja után pedig 0,19 százalék, 17 0, a vármegyei katonabeszállásolási alap javára 5,4 százalékát. 17 1 73
