Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)

Bevezető

Bevezető Az első magyar proletárhatalom, a Tanácsköztársaság megdöntése után huszonöt éven át a finánctőkések és nagybirtokosok félfasiszta, illetve fasiszta uralma tombolt Magyarországon. A legnagyobb diktatúra, a legbrutálisabb módszerek alkalmazása és a legreakciósabb eszmék hirdetése képezték a munkásosztály, a szegényparasztság szocialista megmozdulásai elleni támadásokat. Ezeknek fontos eszközei a karhatalmi, fegyveres erők voltak (csendőrség, rendőrség, katonaság), amelyek a nyílt erőszak, a fehérterror idején jutottak nagyobb szerephez. Az osztályuralom fenntartásának másik jelentős eszköze a közigazgatás helyi szerve volt, amely jogi szabályok érvényesítésével jobban tudta palástolni reakciós osztályjellegét. Jelentősége inkább a „békés viszonyok" között került előtérbe, azonban ekkor is a karhatalommal, a fegyveres erőkkel együttműködve, adminisztratív módszerekkel tartották fenn az osztályuralom rendjét. Ezek a tényezők érvényesültek Heves megyében is, a megyei és helyi direktóriumok megszűnését követően, de több vonatkozásban eltérések is voltak. Már a restaurációban sajátos utat járt Heves megye törvényhatósága, amikor a kormány rendeletét mellőzve, a román parancsnokság utasításait követve adta ki a régi közigazgatás és csendőrség visszaállítására vonatkozó rendelkezéseit. Az országostól konzervatívabb álláspontot foglalt el a központi államhatalmi és államigazgatási szervek egyes intézkedései elleni tiltakozásában Heves megye törvényhatósági bizottsága. A vármegyét „ősi alkotmányvédő bástyának" és „a nemzeti szabadság őrének" tüntették fel. A királysághoz való ragaszkodásuk konzervativizmusukat mutatja. Növekedett persze a tábora Horthynak is, mert egyrészt nyilvánvalóvá lett, hogy számíthat a fegyveres erők feltétlen támogatására, másrészt, mert világos lett, hogy a régi uralkodó osztály politikai befolyásának maximális restaurációjára törekszik. 5