Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
I. A törvényhatóságok szervezete és hatásköre
javaslat és jelentéstétel a kormánynak. Fegyelmi eljárást rendelhetett el az összes törvényhatósági, megyei, városi, községi alkalmazottak ellen. Felírási joga volt a miniszterhez, hasonlóan, mint az alispánnak. 5 0 A közigazgatási bizottság az állam és az önkormányzat között jelentős összekapcsoló szerepet töltött be, mint önálló hatóság, noha nem az önkormányzati, hanem az állami, a központi érdekek elsődleges képviselőjeként. Természetesen volt ennek jelentős pozitív vonása is, hiszen az önkormányzat nem járhatott el kénye-kedve szerint, hanem állandó ellenőrzés mellett, tevékenységében az államhatalom politikai, gazdasági és társadalmi érdekeit valósította meg. A dolgozók érdekképviselőjeként az önkormányzat kevésbé funkcionált, mivel osztályérdeke alapvetően megegyezett a kormány osztályérdekeivel, melyek nem a munkás—paraszt, hanem a burzsoá —földbirtokos osztályok érdekei voltak. Így a proletariátus, illetve a kizsákmányoltak szemszögéből alapvető jelentőséggel nem bírt, hogy az önkormányzati vagy az állami szerveket kellett volna-e inkább erősíteni, hiszen mind a kettő a kizsákmányolók szerve. Részkérdések vonatkozásában már jelentősebb a téma felvetése, mivel a kormánynak és az önkormányzatnak az érdekei csak a kizsákmányolás fenntartása tekintetében egyezett meg. Emellett sajátos érdeke valamennyi vármegyének volt, s ez gyakran eltérő a kormány érdekeitől. A Horthy-rendszert az antagonisztikus ellentétek különösen gyötörték, amelyek egyik megnyilvánulása a helyi és az országos érdekek összeütközése volt. Alapvetően a középszintű és helyi közigazgatásnak mindazokat a jogköröket biztosítani kellett volna, amelyek a helyi uralkodó osztály érdekeivel függtek össze. Hiszen olyan közigazgatási gyakorlat, mint pl. a bába kinevezése, illetményének megállapítása vagy a díjnok felfogadása stb. községi feladatot kellett volna, hogy képezzen, s mégis a megyei törvényhatósági bizottság közgyűlése döntött benne. A községek közigazgatása inkább kihelyezett hivatal volt, mint önkormányzati szerv. Látták ezt az állam képviselői is, azonban a nagyfokú bizalmatlanság az eddigi gyakorlat konzerválására, sőt további centralizációra késztette az uralkodó osztály tagjait. Bár többen időről időre felvetették a közigazgatás racionalizálásának szükségességét, azonban 1950-ig, a tanácsok megalakulásáig, lényegi változás nem következett be. Pedig. . . „a gazdasági és szociális fejlődésnek a múlt század közepétől bekövetkezett rohanó növekedése magával ragadta az állami szerkezetet és a közigazgatás gépezetét is. Ez a gépezet azóta a nagyüzem méreteire növekedett és feladatainak sikeres megoldásához a 34
