Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
IV. Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának tevékenysége a belpolitikai konszolidáció erősödése az „aktív" külpolitika és a gazdasági fejlődés időszakában 1926-1929
lyek meghatározott bérért fogadtak fel fonókat a fonóházba. Ennek működését szabályrendeletileg a törvényhatósági bizottság engedélyhez kötötte. Csak olyan személy kaphatta meg az engedélyt, aki erkölcsi és politikai tekintetben teljesen kifogástalan, megbízható. A szabályrendelet szigorúan megtiltja a 20 nőszemélyen felüli együttlétet, a férfiak jelenlétét, a zenélést, táncmulatság rendezését és a szeszes ital kiszolgálását. 59 8 Még a fonóházakban is a szocialista mozgalom szállásadóját látták. A klérus és az uralkodó osztály minden dühödt támadása és aknamunkája ellenére, tovább élt és működött azonban a szociáldemokrata párt: Egerben Gyöngyösön, Hatvanban, Tiszafüreden stb. Az alispáni jelentés 1929 tavaszán ugyanarról számolt be, hogy „kedvezőtlen irányú és lényegesebb méreteket öltő munkásmozgalom" a megye területén nem volt. Viszont kedvezőtlen helyzet mutatkozott a munkanélküliség és a megélhetés terén. 59 9 Az ebből származó társadalmi bajok sokszor nagyon komolyakká, a tőkések és nagybirtokosok osztályuralmának veszélyeztetőjévé vált. Éppen a társadalmi konfliktusok elkerülését célozta az a szegényügyi szabályrendelet is, amelyet 1929-ben alkotott a törvényhatósági bizottság. A szabályrendelet kötelezően előírta, hogy „Minden község köteles szegényeinek ellátásáról, valamint az igazolvánnyal bíró önhibájukon kívül időlegesen segélyre szorult gazdasági munkások segélyezéséről gondoskodni." 60 0 Azt is kötelezővé tette a szabályrendelet, hogy minden község „az ellátás és segélyezés módjáról a helyi viszonyoknak... megfelelő szabályrendeletet köteles alkotni, mely szabályrendeletet jóváhagyás végett a törvényhatósághoz felterjesztendő." 60 1 A szegényellátás és a munkássegély terén jelentkező igények pénzügyi fedezetét a községnek kellett megteremteni egyfelől költségvetésből, másfelől jótékonysági gyűjtésből. Bizonyos mértékig a megyei törvényhatóságtól is igényelhettek összeget, a megyei szegényügyi alapból. Ezt azonban csak rendkívül indokolt esetben vehették igénybe, elsősorban segélyezésre, amely összeget a segélyben részesülőnek vissza kellett fizetnie. A szabályrendelet úgy szabályozza a vagyon felhasználását, hogy „a gazdasági viszonyoknak megfelelően ingatlanba is befektethető, amelyhez azonban a törvényhatósági bizottság közgyűlésének határozata szükséges." 60 2 A gazdasági stabilizáció és a konszolidált politikai helyzet csak látszólagos volt, hiszen — amint láttuk — a kizsákmányoltak ezreinek nyomorúságos helyzetük volt a nagy munkanélküliség, az állandóan alacsony bér miatt, amelynek következményeit semmiféle szegényügyi propaganda nem változtatta meg. 209
