Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
IV. Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának tevékenysége a belpolitikai konszolidáció erősödése az „aktív" külpolitika és a gazdasági fejlődés időszakában 1926-1929
mégpedig jóként a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és nincstelenek, továbbá a közhivatalnokok és kisiparosok a földműveléshez szükséges igaerőt és így kénytelenek kisded területeiket uzsora áron egyes feladatokkal bíró kisvállalkozók, nagyobb részt kisgazdák által megműveltetni, másrészt a haszonbér és törlesztés tekintetében teljesen rá vannak utalva mindenkor a folyó év termésére, nem kapnak földjükre hosszúlejáratú olcsó kölcsönt, maguk pedig kézi erővel nagyon kevés helyen tudják megművelni a juttatott területeket." 54 2 Természetesen a kormány semmiféle intézkedést nem tett a visszás helyzet megszüntetésére, így alapvetően a tőke prédájává vált a kiosztott kisbirtok jelentős része, amelynek következtében sok kisbirtokot dobra vertek. A földreform lényegi változást nem okozott a földbirtokviszonyban. Továbbra is néhány nagybirtokos kezében maradt az összes földbirtoknak több mint 25 százaléka. Az egri r. k. érsekség 38 078 kh földdel, a szatmári r. k. püspökség 16 978 kh-val, az erdészeti kincstár 15 151 kh-val, a nemzeti közművelődési alapítvány (a volt gróf Károlyi Mihály féle birtok) 13 162 kh-val, az egri r. k. fő-káptalan 10 010 kh földdel rendelkezett Heves megyében. Több mint tízezer holdja volt Solymossy Jenőnek, a 41 148 kh-val rendelkező Fülöp Józsiás Szász Coburg Gothai hercegnek 3830 holdja volt Heves megyében. 54 3 Az ilyen hatalmas mammutbirtokok mellett 1930-ban 476 egyénnek volt 50—100 k. holdas, 246-nak 100—200 holdas, 104nek 200—300 k. holdas, 95-nek 300—500 k holdas, 78-nak 500—1000 k. holdas, 32-nek 1000—2000 k holdas, 11-nek 2000—5000 k. holdas, egynek 5000—10 000 holdas, egynek 10 000—20 000 k. holdas, és háromnak 20—50 000 k. holdas birtoka. 54 4 Ez az 1047 birtokos rendelkezett a megye területének több mint 50 százalékával, mintegy 380 100 k. holddal. 189