Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772-1849. évi rovásadó összeírásai - Tanulmányok Heves megye történetéből 1. (Eger, 1973)

Hadiadó és háziadó 1772 előtt

felsorolták, majd az összeírólapok jobb oldali szélén az adózók dikáinak és az általuk fizetendő adónak összegét egyenként kivetették, a füzet utolsó lapján pedig a községek, illetve az egész járás adótárgyait, portáinak számát és pénzadójának összegét summázták. De gyakran egyszerűbb megoldást alkalmaztak: az 1730-as évektől kezdve csak az adótárgyakban évenként bekövetkezett növekedést (acerescentia) vagy fogyást (decrescentia) vezették át a maguknál őrzött, legutóbbi, teljes adóösszeírásban, a megyei adószedőhöz pedig csak ezeket az évről évre toldozott-foldozott változási kimutatásokat terjesztették be. A vármegye a kimutatások alapján kiszámította a község adóportáinak számát és egy összegben kivetette a községet terhelő hadi- és háziadót. Ezt azután a községi elöljáróság bontotta tovább az adózókra. A község számadását a földesúr ellenőrizte. A községet terhelő adóösszeget négy évnegyedre elosztva, a községi adókönyvecskébe (libellus pagensis) szokták beírni, ezt az adóbeszedést végző községi bíró kezébe adták, aki negyedévenként ezzel a könyvecskével vitte be az adórészletet a megye székhelyére, az adószedőhöz. Ez azután aláírásával nyugtázta az összeg átvételét az adókönyvecskében. Egyes megyékben már 1772 előtt is kialakult az a gyakorlat, hogy maguk az adózók is kaptak egyéni adózási lapot (adóívet), mely feltüntette adójuk összegét s egyben az adóbefizetés nyugtázására is szolgált. A megyei pénztárba befolyt adópénzekről az adószedő az 1723ban felállított helytartótanácsnál évente elszámolt. E főkormányszék több ízben is részletes utasításokban szabályozta a megyei adószedő és pénztár működésének és ellenőrzésének módozatait (például az 1743. és 1768. évben, nyomtatásban is kiadott „Instructio.. . manipulande contributionis"-ban), de a megyei portaszámok kiigazításában is közreműködött a nádori konkurzusok mellett. Heves megye 1726-ban különválasztotta a házipénztárát (domestica cassát) a hadipénztártól (militaris cassától). Az adózók az országos hadiadóból rovásaikra eső részt a megyei hadipénztárba, a megye által kivetett háziadót pedig a házipénztárba fizették be. Az armalista nemesek, továbbá a molnárok, korcsmárosok, görögök, pipások, pálinkafőzők (ahénisták) taksája a házipénztárba folyt be, külön erre a célra rendszeresített taksaösszeírások (taxalis conscriptiok) alapján. 1768 után csak az armalisták és molnárok fizették a megyei taksát, mígnem 1805-ben a törvény az amalista nemesek taksafizetési kötelezettségét is megszüntette. Ettől kezdve csak a molnártaksa maradt meg, egészen 1846-ig, amikor „a tekintetes megyének végzése szerint a megyebeli molnárok is a többi adózók sorába öszveíratni s vagyonaik után adóztatni rendeltettek" .— miként erről a vármegye 1847—48. évi rovásadó „öszveírásának sommázatja" tájékoztat. 10