Forrásaink a reformációról - Dokumentumok az MNL Heves Megyei Levéltárából (Eger, 2018)

Dokumentumok - VI. Református felekezeti iskolák fenntartásának és államosításának forrásai

Kijelenti, hogy a folyamatba tett hivatalos kormány aktus nem népellenes, hanem igenis a nép és a demokrácia érdekeit szolgáló ténykörülmény. Bejelenti, hogy egy emberöltőre tehető annak a lappangó villongásnak ténye, mely a két vallásfelekezet között mutatkozott, és soha megértést nem hozva csakis a felügyeletükre bízott fejlő­dő nemzedék érezte káros hatását ténykedésüknek. Sok helyen szembe állanak az ál­lamosítással, azok azt teszik, hogy nem engedik az iskolákat annak az intézménynek, illetve fenntartónak a kezeibe, aki anyagi jólétet is tudna biztosítani, továbbá pedig az előrehaladás kérdésében is a lehetőséget megadja. Bejelenti, hogy a pártja az egész országban az államosítás mellett foglal állást, an­nak legsürgősebb végrehajtását sürgeti a jelen ülés során javasolja a kormányvezető­ségnek távirati üdvözlését a tervezet mielőbbi törvényerőre való emelése és az iskolák államosításának végrehajtása érdekében. A független kisgazda párt részéről Orbán Károly az előbb felszólaló javaslatát elfo­gadva bejelenti, hogy a pártja is teljes egészében támogatja az államosítást. Id. Bak János a nemzeti parasztpárt részéről kér szót, és javasolja az államosítást. Fentiek alapján elnök a név szerinti szavazást elrendeli, felkéri a jelenlévő bizottsá­gi tagokat, hogy aki elfogadja a javaslatot, szavazzon igennel, nemmel nem szavazott senki. A szavazás alapján elnök a következő határozatot mondja ki: Határozat Nemzeti bizottság egyhangú határozattal kimondja, hogy a felekezeti iskolák álla­mosítása mellett foglal állást, és annak törvény útján történő sürgős végrehajtását kéri. Egyben pedig kimondja, hogy a kormányvezetőséget a hozott határozatról és az államosítás szükségességéről táviratilag is értesíti és üdvözli. Minden vonalon a szükségesség mutatkozik, mert ennek alapján lehet csak a népi demokrácia alapját biztosítani. Jegyzőkönyv felolvasva aláíratott. K. m. f. Orbán Károly s. k. nemzeti bizottság elnöke Boros J. Imre s. k., Sáfrány Béla s. k. hitelesítők Jegyzőkönyv Készült Szilvásváradon 1948. évi június hó 12-én a községi képviselőtestület által megtartott rendkívüli közgyűlésen. Ikt. száma: 4/eln-1948. Tárgy: A felekezeti iskolák államosítása Jelen vannak: Boros J. Imre községi bíró mint elnök, Fekecs Lajos körjegyző mint előadó, Orbán Károly, Kozák István, Barnóczki Károly, Dorozs Béla, Varga Sándor, Varró B. Simon, Koch Lajos, iíj. Berecz Károly, Szabó József, Varró köz Benjámin, Czakó Benjámin képviselőtestületi tagok. 286

Next

/
Thumbnails
Contents