Forrásaink a reformációról - Dokumentumok az MNL Heves Megyei Levéltárából (Eger, 2018)
Dokumentumok - VI. Református felekezeti iskolák fenntartásának és államosításának forrásai
A képviselőtestület - tekintettel arra, hogy ingatlan elidegenítéséről és szerzéséről lévén szó - az 1886. XXII. te. 110. §-a értelmében a közgyűlést a mai napra tűzte ki, amelyen név szerinti szavazással érdemleges határozatot fog hozni. Ezzel kapcsolatosan községi jegyző bejelenti, hogy a képviselőtestület 1930. évi május 3-án 8/XXXI. kgy. sz. határozatával az egyház által a köztérből elfoglalt és birtokba vett 237 négyszögöl területű ingatlant ajándékozott már a ref. egyháznak, mely határozat 1930. aug. 16-án Heves Vármegye Törvényhatósági Bizottságának kisgyűlése által 1071/kisgy.-11.343/1930. sz. véghatározatával jóvá is hagyott. Ebben a határozatában a képviselőtestület, amikor az elfoglalt területek ára 1 Ft-ban lett megállapítva és a 237 négyszögölet minden fizetés nélkül az egyháznak ajándékozta, ugyancsak kikötötte, hogy adandó alkalommal a ref. egyház a községnek ezt a jószándékát hasonlóképpen viszonozni fogja. Javasolja tehát, hogy a képviselőtestület csere címén adja át a piactérből vázrajzilag elkülönített 160 möl területű ingatlant a ref. egyháznak, a ref. egyház tulajdonát képező 10. sz. tkvi betétben 1006. hrsz. a. felvett ingatlanért. Bemutatja a szabályszerűen kiállított csereszerződést és vázrajzot, kéri annak elfogadását és jóváhagyását. Községi bíró tekintettel arra, hogy községi törzsvagyon elidegenítéséről és szerzésről lévén szó, a név szerinti szavazást elrendeli azzal, hogy akik a községi elöljáróság javaslatát elfogadják „Igen”-nel, akik nem fogadják el „Nem”-mel szavazzanak. „Igen”-nel szavaztak: Szilva Sándor, Baráth György, Tóth János, Tóth Ferenc, ifj. Tóth- pál Sámuel, Varga István, Kovács Sámuel, Czakó István, Kakas János, Bedécs Károly, Varga Gábor, Szórád György, Kiss István, Szilágyi József, Varga Mihály, Barna István, Rózsa István, Szilágyi János képviselőtestületi tagok. „Nem”-mel nem szavazott senki, tehát a szavazat eredményeként meghozta a képviselőtestület a következő 29. kgy. sz. 1937. Határozat: A képviselőtestület községi jegyző javaslatát teljes egészében egyhangúlag magáévá teszi, határozatilag kimondja, hogy a község tulajdonát képező 352. hrsz. alatt felvett 480 möl telekkönyvezetlen piactérből a vázrajzon feltüntetett és 352/a hr.számmal 160 Dől területű ingatlanát cserébe adja az átányi ref. egyháznak, a ref. egyház tulajdonát képező 20 tkvi betétben 1006. hrsz. alatt felvett 281 női területű ingatlanért. A bemutatott csereszerződést és vázrajzot jóváhagyja és annak aláírásával községi bírót és községi vezetőjegyzőt bízza meg. Kimondja egyben, hogy az átírással járó költségeket és a kiszabandó illetéket község és egyház közösen fogja viselni. Utasítja községi elöljáróságot, hogy ezt a határozatot csereszerződés és vázrajz kapcsán felsőbb jóváhagyásra terjessze fel. Átány, 1937. évi november hó 4-én. 249