Forrásaink a reformációról - Dokumentumok az MNL Heves Megyei Levéltárából (Eger, 2018)

Dokumentumok - III. Heves és Külső-Szolnok vármegyei települések protestáns közösségeinek néhány 18. századi forrása

I Tűzrendészeti és légoltalmi szempontból a következők tartandók be: a. A földszint feletti mennyezet felső síkján legalább 10 cm vastag homokfeltöltés ill. sártapasztás létesítendő. b. A torony és padlástér között jól zárható kettős vasajtó szerelendő fel. c. A torony és templom fedélszék fagerendái és fa alkatrészei az orsz. Légvédelmi Parancsnokság által elfogadott lángtalanító /impregnáló/ szerrel mázolandók át. d. A templomban tartózkodók részére szükséges légoltalmi óvóhelyül - a helybeli légoltalmi vezetőséggel egyetértésben - a környék valamelyik megfelelő pincéje je­lölendő ki. A kiszemelt pincét felülvizsgálat céljából építtető a v. tűzoltó-parancs­nokságon 30 napon belül bejelenteni tartozik. 2. Az építkezésért a hatósággal szemben felelős szakértő Popovits István építész, épí­tészmester lesz. 3. Az építkezés befejezése a lakhatási engedély kérelmezésével egyidejűleg 1940. év jún. hó 30.-ig a v. mérnöki ügyosztályban bejelentendő. Ezen véghatározat ellen Eger v. polgármesterénél 15 nap alatt fellebbezést lehet elő­terjeszteni. Eger, 1939. okt. 3. A polgármester nevében: [•••] v. műszaki tan. Jelzet: MNL HML V. 80. 866/1939. 11224/1940. szám. Tárgy: Az egri evangélikus Egyház Vörösmarty utcai telkén tervbe vett építkezés tár­gyában az építészeti és szépészeti szakosztály véleményét bemutatja. Véghatározat Ezen vélemény alapján az egri evangélikus Egyháznak a Vörösmarty és Werbőczy utca sarkán lévő telkén lelkészlakás építésére építési engedélyt adok a jóváhagyott terv és helyszíni jegyzőkönyv értelmében a következő feltételek mellett: 1./ Felépít 194 négyszögöl kiterjedésű telkén, 130 négyszögméter beépítési területtel, csatolt és javított tervrajz szerint 4 szoba, 1 konyha, 1 kamra, 1 előszoba, 1 für­dőszoba, nyitott tornác, és mosókonyha, 1 pincéből álló lakóházat. Utcavonal a szomszédos épületek által meghatározott egyenes építési vonal. Élőkért nincsen, telke déli határvonalán tűzfallal épít. Kapuküszöb magasság, mint a meglévő gyalogjárda szintje meg 90 cm, ablakkönyöklő párkány magasság 175, felsőpár­kány magasasság, mint a gyalogjárda szintje, a telek déli részén meg 450 cm. bel­ső magasság 300 cm, pincében 225 cm, alapfalakat konglomerát betonból 30-45 cm vastagságban, pincefalakat 30-45, földszinti falakat téglából mészhabarcsba rakva 28-41cm, tűzfalat 15cm építi fel. A pince és földszint közötti födémet vas­207

Next

/
Thumbnails
Contents