Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Szederjesi Cecília: Falu bányával és gyárral - Salgótarján 1870 táján
518 krajnaiak, morvák és stájerek), sőt azon túlról is (68 fő, jórészt németek). 1869-ben mindössze 12 hivatalnok élt a telepen, a foglalkoztatottak zömét (373-ból 352-t) a munkások adták. A nők közül senki sem dolgozott. Itt élt a salgótarjáni evangélikusok többsége (88-an), ezt leszámítva azonban nem mondhatni feltűnően sokszínűnek felekezeti összetételüket. Csupán két református és egyetlen görög katolikus mellett 86%-uk római katolikus volt, a zsidóság teljesen hiányozott a kolóniáról. A vasgyárinál még a falu (1. körzet) lakóinak műveltségi viszonyai is jobbak: ott a férfiak 56,4, a nők 50,9%-a volt analfabéta a gyerekek 33,4%-os aránya mellett, míg itt ugyanezek a számok: 62,9, 72,8 és 20,3%. A „vad" bányatelepiek ellenében a vasgyáriak később mégis az „arisztokratikus" jelzőt érdemelték ki a kortársaktól/ 1 Első kulturális jellegű egyesületeik, amelyekbe csak altiszteket, illetve „komolyabb" munkásokat vettek fel, hamar megalakultak: 1871-től működött pl. „olvasó társaságuk". Összegzés „ ... a salgótarjáni városfejlődés - jellemző vonásait tekintve - más színezetű, mint a dualizmus korabeli városfejlődés általában. Salgótarján a XIX. század második felében speciális, szinte amerikai jellegű várossá alakulási folyamaton ment át, és egyedi jelenség volt a magyar települések között" - vélekedik a helytörténetírás prominens képviselője. 3 2 Falura települt ipari és bányásztelepülés ugyan akad bőven (pl. Diósgyőr, Ózd, Borsodnádasd, Dorog, Tokod, Tatabánya), megyéjükön belüli súlyuk azonban ma meg sem közelíti Salgótarjánét. Az 1869-ben 3700 lelket számláló falu népessége a bányatársulat 1861-es beindulása óta, vagyis kevesebb mint egy évtized alatt duzzadt az ötszörösére, 3 j amiből vezetői bátorságot merítettek, és már 1870-ben városi rangért folyamodtak. Nem véletlen azonban, hogy két év múlva még a nagyközségi címet is csak nagy nehezen szerezték meg. Salgótarján ekkori képének (fizikai és társadalmi jellemzőinek) vázlatos ismertetése is elegendő volt talán ahhoz, hogy megértsük ennek legsúlyosabb okait. Irodalom BALOGH, 2002. BALOGH ZOLTÁN: Letűnt „Kocsma-csillagok" Salgótarján egén. In: Salgótarjáni Új Almanach II. Szerk.: SZVIRCSEK FERENC: Salgótarján, 2002. 129-154. p. 31 Cs. SEBESTYÉN, 1997. 326. p. 32 BELITZKY, 33 Lélekszáma 1857-ben 741 fő volt.
