Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Somos Róbert: A kereszténység mint gyakorlati filozófia Origenésznél

492 I. Origenész sehol nem vizsgálja az elméleti tudás (episztémé theórétiké) és a gyakorlati tudás (episztémé praktiké), illetve elmélkedő életmód (vita contemplativa) és gyakorlatias élet (vita activa) egymáshoz való viszonyának speciális kérdését. Ennek ellenére a kettő egymáshoz való viszonyát több értékelésben is olvasói tudtára adja. Alighanem a legegyértelműbb megnyilatkozása a tárgyban a János-evangéliumhoz írt kommentárja I. könyvében található azon szöveg, amely az evangélium első, arkhé szavát próbálja értelmezni. A többféle jelentés kapcsán ezt mondja: „Az egyik a változás, azaz az út és a nagyság értelmében vett kezdet, melyet ekképpen világít meg az írás: 'a jó út kezdete: megtenni, ami helyes' (Péld. 16, 7 [LXX]). A jó út nagy dolog, és elsőkön a gyakorlat értendő, erre utal a megtenni, ami helyes, az azt követőkön pedig a szemlélődés értendő. Szerintem ennek vége és célja az úgynevezett helyreállítás (apokatasztaszisz), mert nem marad semmi ellenség, legalábbis ha igaz az, hogy addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti, és utolsó ellenségként a halált semmisíti meg. (lKor 15, 25-26) Akkor ugyanis azoknak, akik elérkeztek Istenhez a vele lévő Ige (Jn 1, 1) révén, egyedüli ténykedése (praxisz) Isten szemlélése (katanoein) lesz, hogy így az Atya ismeretében formálódva (Gal 4, 19) mindannyian teljesen fiúk legyenek, minthogy most csak a Fiú ismeri az Atyát."

2 Ez a szöveg jól érzékelteti Origenész általános metafizikai vízióját, amely természetét tekintve platonikus jellegű: a tökéletesedés kiindulópontja az emberi állapot. Ehhez az emberi állapothoz tartozik a praxisz, ami előfeltételezi az emberi testeket, az emberi közösséget és az emberi erkölcsi kiválóság különböző szintjeit. A végpont az apokatasztaszisz, amelyben a teremtett lények visszanyerik eredeti tökéletes szellemi állapotukat - sőt, az eredetinél is magasabb szintű tökéletes létrendbe kerülnek - ahol már nem lesz test, anyag, hiszen e teremtett lényeknek az anyagi test nem lényegi komponense.

3 E végben a theória egyesíti Istent és a teremtett szellemi lényeket, nem lesz több különbség e teremtett lények között, és a praxisz szó normál értelmében vett cselekvésre nem lesz szükség. Az egyedüli praxisz, „ténykedés" a kontempláció (katanoein) lesz. Nem is kérdéses, hogy a teremtett lények életének eme végső „szakasza", a tiszta szemlélődés, egy tökéletesebb állapot, mint a földi élet, a praxisz. Origenésznél e praxisz szimbóluma a kéz,

4 míg a szemlélődésé a látás

5. A házlakó Jákób a gyakorlat megtestesítője, míg a sátorlakóként szemlélődésében előrehaladó Izrael a kontemplációt jeleníti meg, a szellemi fiúk a lélek erényei és az értelem gondolatai, míg a szellemi leányok fizikai értelemben vett cselekvések.

6 A teoretikus szféra praktikumhoz képest vett magasabb rendüsége 2 Origenész: János-evangélium kommentár I, 91-92. 3 Itt most nem térek ki arra a kérdésre, hogy Origenész vallotta-e az abszolút testetlen állapot tézisét, avagy sem, mert a jelenlegi vizsgálódás tárgya szempontjából ez nem lényeges. Másutt megpróbáltam pro érvelni: SOMOS, 2002. 4 Komm. Jn. XXXII, 268.; VŐ. Homíliák a Kivonulás könyvéhez XII, 3. 5 Komm. Jn. II, 19; XX, 43; XXVIII, 7. Homíliák a Számok könyvéhez XVII, 4. 6 Horn. Szám. XXII, 1, vő. Horn Kiv. II, 1; XIII, 5.