Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Paksy Zoltán: A vármegyei elit politikai orientációja és a konzervativizmus gyökerei Zalában a 19. században
382 mint a munkásság képviselői döntő vereséget szenvedtek és a hazafiatlanság bélyegét kapták. A válságban tanúsított magatartásáért a vármegye törvényhatósági bizottsága felelősségre vonta Várhidy Lajos zalaegerszegi polgármestert, mert az szóba állt a kiküldött királyi biztossal. A megrovó határozat szerint Várhidy „cselekedete a hazafias kötelesség szempontjából nem menthető, mert vannak olyan hazafias és alkotmányvédő törvények, amelyek ugyan törvénykönyvbe iktatva nincsenek, de minden jó hazafinak lelkében élniök kell.'" 4 6 A koalíció 1910-ben bekövetkező bukása sem hozott Zala megyében politikai fordulatot, csupán kisebb átalakulást. Bár a Katolikus Néppárt képviselőinek száma megfogyatkozott, az 1905-ben vezérszerepet játszó politikusok a választásokon sikerrel szerepeltek, hiszen Batthyány Pál, Eitner Zsigmond és Bosnyák Géza is mandátumot szerzett, utóbbi éppen Nagykanizsán. Ugyancsak őrizte mandátumát Darányi Ignác, az agrárius fellegvárnak számító Országos Gazdaszövetség elnöke, aki a koalícióban másodszor töltötte be a földmüvelésügyi miniszteri posztot. Mindez tehát arra utalt, hogy a XIX. század végén létrejött újkonzervatív áramlat a megyében olyan hegemón politikai erővé vált, amelynek vezetői a földbirtokosok és tisztviselők közül kerültek ki, szélesebb társadalmi bázisát pedig a velük együttműködő parasztság alkotta. Nézeteik természetesen nemcsak Zala megyére voltak jellemzőek. Kétségtelennek látszik azonban, hogy a politikai változásokban, s főként az újkonzervatív jobboldali irányzat kialakításában és azok képviseletében Zala vezérszerepet játszott. Erre a vármegye társadalmi - demográfiai viszonyai adnak magyarázatot. Ennek egyik tényezője egyfelől Zala homogén etnikai és vallási társadalomszerkezete, amely a muraközi vend - szlovén szegényparaszti népességet nem számítva magyar nemzetiségű és egységesen katolikus vallású. A másik elemet a lakosság túlnyomóan földműves földbirtokos foglalkozású összetétele adja, s ezzel együtt a nagyobb polgári népességgel bíró városok hiánya. Végezetül a harmadik ok a földbirtokszerkezetben keresendő, Zala megyében ugyanis a dunántúli megyék között a legnagyobb arányt képviselte a 100 - 1000 hold közötti középbirtok. Ellentétben az alföldi vagy dél-dunántúli régióval, ahol a régi nemesség a török hódoltság után gyakorlatilag eltűnt, s a 18. század folyamán új, vegyes eredetű nemesi elit jött létre, 4 7 Zalában a birtokosok jórészt a régi részben még középkori eredettel is bíró - köznemesség leszármazottaiból, s nem birtokos parasztok vagy betelepültek közül kerültek ki. Mellettük a népesség gerincét a 10-15 holdnál kevesebb földdel rendelkező kis- és törpebirtokos parasztság alkotta, melyből következően nem akadt egyetlen társadalmi réteg sem, amely ellensúlyt tudott volna képezni a birtokos nemességgel szemben. A földből élők érdekei ráadásul sok vonatkozásban egybeestek, például az agrárius elvek érvényesítésében. Ez a magyarázata annak, hogy a zalai köznemesség 1848 után is a kezében tudta tartani a vármegye irányítását és képes volt az elvárásait nemzeti érdekként elfogadtatni. 46 Zala Megyei Levéltár, Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai, XI. 2555/1907. 47 ÓDOR, 1992. 65. p
