Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Kovács Melinda: Dr. Samassa József egri érsek (1828-1912)

270 templomba 5 4 és az egri főszékesegyházba, 5 5 több mint 10 000 forintot adott a pusztagyendai templomhoz, 5 6 4000 forintot a halmaji templom építésére, 5 7 új oltárké­pet festetett a felnémeti templom részére 5 8. Fedezte a karcagi új templom felszerelésé­nek költségét, lerakta a nyíregyházi bazilika alapkövét, 5 9 két év múlva, 1904-ben fel is szentelte. 6 0 Érseksége alatt két püspököt szentelt, 1888-ban Szele Gábort, 6 1 1892-ben pedig Szmrecsányi Pált. 6 2 Mindig a rászorulók megsegítésére sietett, példát mutatva mások számára is. Ár­vákat, szegényeket, árvíz- és tüzkárosultakat támogatott vallásfelekezeti megkülön­böztetés nélkül. 6 3 A nagy filoxéra után - amely óriási szőlőpusztulásokat okozott Eger környékén is - a szőlőbirtokosokat támogatta. 1896-ra ösztöndíjat alapított a szőlőtulajdonosok szá­mára és szőlőoltványokat adományozott. 6 4 Amikor Egernek új törvényszéki épületre volt szüksége, megvette saját pénzén a városnak az Oroszlán vendéglőt. Eger ezért a nagylelkűségéért 1878-ban díszpolgárá­vá választotta. 6 5 1000 forintos alapítvánnyal járult hozzá az országos műcsarnok felállításához és berendezéséhez. 6 6 Amikor az egri minaret helyreállítására gyűjtöttek, elsőként adakc­zott. 6 7 10 000 koronát adományozott a Dobó-szoborra is. 6 8 Elődje, Bartakovics Béla példáját követve támogatta a magyar nyelvű szentírás második kiadását. 6 9 Neki köszönhető az új rituálé megjelenése is. A Váradi Regestrum kiadásának nyomtatási költségét magára vállalta. 7 0 Nem kerülték el figyelmét a különböző egyesületek sem. Támogatta a Magyar Is­kola Egyesületet, az Egri Dalkört, az Egri Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. 1891-ben a Katolikus Legényegylet épületének építéséhez 1000 forinttal járult hozzá. 7 1 54 EEK 19. (1887)71. p. 55 EEK 27. (1895)96. p. 56 EEK 30. (1898)60. p. 57 EEK 32. (1900) 206. p. 58 EEK 33. (1901) 146. p. 59 EEK 34. (1902) 149. p. 60 EEK 36. (1904) 148. p. 61 EEK 20. (1888) 149-152. p. 62 EEK 24. (1892)65-68. p. 63 EEK 30. (1898) 8. p. 64 EEK 28. (1896)4-5. p. 65 EEK 10.(1878) 14. p. 66 EEK 7. (1875) 8. p. 67 EEK 19. (1887) 55-56. p. 68 EEK 39. (1907) 76. p. 69 EEK 24. (1892) 192. p. 70 EEK 30. (1898) 201. p. 71 EEK 23. (1891)252. p.

Next

/
Thumbnails
Contents