Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Kovács Melinda: Dr. Samassa József egri érsek (1828-1912)

266 démia dísztermének festésénél az egyik freskó teljes költségét magára vállalta és' fedezte a szepesi székesegyház közel 40 000 forint értékű teljes felújítását. 5 Samassa József püspököt Bartakovics Béla érsek halála után 1873. június 18-án nevezte ki az uralkodó egri érsekké. 6 Augusztus 29-én kapta meg a belső titkos taná­csosi címet, 7 Simor János prímás szeptember 15-én adta fel az érseki palástot Samassá­ra. 8 Érseki székfoglalására október 26-án került sor. 9 Október 23-án érkezett meg Egerbe. Útja először a papneveldébe vezetett, majd másnap az angolkisasszonyok intézetét látogatta meg. 1 0 Többször is megjelent a sze­mináriumi előadásokon és vizsgákon. Olykor latin nyelvű beszédben hívta fel a növen­dékek figyelmét a papok feladatának fontosságára, hangsúlyozva az erény és a tudo­mányos felkészültség jelentőségét. Többéves előkészítés után 1892-ben új tanrendet léptetett életbe: külön tanárokat alkalmazott minden stúdiumra és új tantárgyakat ve­zetett be." Figyelme kiterjedt az egyházmegyei kormányzat minden ágára: egyházmegyei tanfelügyelő állomást szervezett, iskolaszékeket állított fel az egyházközségekben, és szervezettebbé tette a tanítóegyesületeket. Meghatározta az iskolaszéki tagok válasz­tásánál, valamint a tanítói állások betöltésénél és a tanítók nyugdíjazásánál követendő eljárásokat. Figyelme még arra is kiterjedt, hogy lelkészei biztosítsák az egyházi épü­leteket tűzkár ellen. Papságát arra buzdította, hogy támogassák a hazai ipart, hazai or­gonakészítőknek adjanak megbízásokat. Elrendelte a templomi és alapítványi pénzek, valamint az egyházi számadások szabályszerű kezelését. Iskolai és népkönyvtárak lé­tesítésére és gondozására is biztatta papjait. Felhívta figyelmüket a helyben lakás fon­tosságára. 1 2 Érseksége elejétől fogva szívén viselte papjai, káplánjai és tanítói sorsát. Már 1875-ben 4000 forintot ajánlott fel nekik, 1 3 1877-ben és 1880-ban megismételte ezt az adományt. 1 4 1889-ben 20 000 forint örök alapítványt tett a segédlelkészi állomások java­dalmazására és 30 000 forint örök alapítványt az egyházmegye néptanítói számára. 15 1891-ben a szegény lelkészek alapítványát 30 000-rel, a kántortanítókét 20 000-rel és a szegényebb segédlelkészekét 15 000 forinttal gyarapította. 1 6 A lelkészi jövedelem mini­mumát 1893-ban a korábbi 640 forintról 700 emelte. 1 7 5 Samassa József. In: Magyarország és a Nagyvilág. Képes hetilap. 1873. augusztus 3. 385-386. p. 6 Egri Egyházmegyei Közlöny (= EEK) 5. (1873) 109. p. 7 Uo. 147. p. 8 Uo. 155. p. 9 Uo. 165. p. 10 Uo. 171. p. 11 BÖHM , 1893. 245. p. 12 Uo. 245-246. p. 13 EEK 7. (1875) 22. p. 14 EEK 9. (1877) 103. p., 12. (1880) 24. p. 15 EEK 21. (1889) 113. p. 16 EEK 23. (1891) 181. p. 17 EEK 25. (1893)271. p.

Next

/
Thumbnails
Contents