Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Kovács Melinda: Dr. Samassa József egri érsek (1828-1912)
KOVÁCS MELINDA DR. SAMASSA JÓZSEF EGRI ÉRSEK (1828-1912) Samassa József 1828. szeptember 30-án született Aranyosmaróton, Bars vármegyében. Az elemi és középiskolákat Nyitrán, Léván és Esztergomban végezte. 1843-ban lépett egyházi pályára, először a pozsonyi Emericanumba, egy év után a nagyszombati papnevelő intézetbe került, majd 1847-ben a bécsi Pazmaneumban folytatta tanulmányait. 1 1852. július 23-án szentelték pappá. A nagyszombati gimnázium görög nyelv és irodalom tanáraként kezdte meg pályáját. 1854-ben nevezték ki a pesti központi papnevelő intézet tanulmányi felügyelőjévé. Már ekkor kitűnt erős magyarságtudata és rendíthetetlen szókimondása. Amikor a Bach-korszakban az osztrákok a magyar tanárok képességeit megkérdőjelezték, értekezésben kelt a magyar tudományosság klasszikus műveltségének védelmére. 1859-ben az esztergomi teológia bibliai tanszékére került. 1861-ben a pesti egyetem újszövetségi tanárává nevezték ki. 2 1869-ben szülővárosában, Aranyosmaróton országgyűlési képviselővé választották. Képviselőként a Deák-párthoz csatlakozott, Báró Eötvös József kultuszminiszter osztálytanácsosává nevezte ki. 3 Az 1870-ben megnyíló katolikus autonómiai kongresszuson Esztergom megye papságát képviselte, nem sokkal ezután címzetes apát és esztergomi kanonok lett. 4 1871. január l-jén nevezték ki szepesi püspökké. Figyelme rögtön az egyházi és iskolai viszonyok, valamint a közművelődés javítására irányult. Az egyházkormányzat korszerűsítését szorgalmazta, egyházi beszédeiben, körleveleiben papságát a hazaszeretet és a tudományos képzettség fontosságára figyelmeztette, mert csak így tudják betölteni hivatásukat. Az újonnan alapított szepesi püspökséget - annak csekély jövedelme miatt - saját vagyonából másfél év alatt több mint 100 000 forinttal támogatta. 4000 forinttal alapot hozott létre az egyházmegyei nyugalmazott papok javára, plébánosait évi 200 forinttal, káplánjait évi 70 forinttal segélyezte. 5000 forintot fordított parókiák építésére és nagyobbítására. A népművelés fejlesztésére mintegy 10 000 forint értékben új iskolákat építtetett, meglévőket nagyobbíttatott, korszerűsíttetett. Evenként 3000 ezer forinttal támogatta a tanítókat, 1000 forinttal azok özvegyeit és árváit. A hazai művészet is mecénásra talált Samassában, a Magyar Tudományos Aka1 Egri Érseki Levéltár Archívum secr. 40/1 2 Uo. 3 Uo. 4 Uo.