Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Kovács Ágnes: Az ónodi adókivetés Szatmár megye hadi szolgáltatásai tükrében

250 együtt 1706 márciusáig 1501 köböl lisztet, 247,12 q húst és 2749 VA köböl abrakot kel­lett összegyűjtenie. 2 0 Hogy ez mennyire sikerült, nem tudom, mert innentől kezdve a jegyzőkönyvek­ben szinte követhetetlen a szolgáltatások alakulása. Részben azért, mert néha - például szekerekből - „túlkövetelés" történt, máskor viszont a proportionalis szolgáltatások­kal is adós maradt a megye. A teljesítés nyomon követése azért sem könnyű, mert a ki­vetés és a behajtás között néha jelentős időbeli távolság volt. Károlyi generális például 1706 márciusában 200 vágómarha beszolgáltatását rendelte el, de még az augusztus végi közgyűlésen is csak azt firtatták a jelenlévők, hogy hová szállítsák a jószágokat. Közben több gyűlésen is szó esett a 200 vágóról, s csak lassan jöttem rá, hogy mindig ugyanarról a quantumról van szó. 2 1 1706 februárjában a katonaság számára hetenként 32 szekeret, az Erdélybe szállí­tandó gabona fuvarozásához 30 szekeret kértek a megyétől. Június végén havi 273 kö­böl lisztet és 78 vágót róttak ki rá, július végén pedig 40 lovat kellett kiállítani nyolc nap alatt „nyergestül, pokrócostul". 2 2 Szeptemberben - ekkor már Eötvös Miklós volt a districtualis commissarius-400 köböl lisztet és ugyanennyi zabot követeltek, húsból 80 q-t. Ez utóbbit, illetve az ennek megfelelő 40 marhát Majtishoz kellett hajtani, a lisztet és a zabot a szatmári magazinumba kellett szállítani. Ezen kívül 28 négyökrös szekeret tartozott a megye kiállítani béresekkel és egy commissariussal. Néhány nap­pal később Károlyi újabb 12 szekeret kért két-két béressel, Orosz Pál generális pedig az istvándi, a kömörői és a kölesei hidak valamint a töltések javítására szólította fel a megye vezetését, amely 13 falut küldött ki a munkák elvégzésére. 2 1 Október közepén Eötvös Miklós 60 szekeret és 6 000 kenyeret rendelt Ecsedhez, majd 26-án újabb 11 000 darabot, természetesen a szállításukhoz szükséges szekerek­kel együtt. Mindezek mellett, a ruházati főhadbiztos megkeresésére Károlyi 8000 sing vászon beszolgáltatását is elrendelte. 2 4 1706. november 1 -je és 1707. április 30-a kö­zött, tehát a téli hónapokban portánként és havonta 9, összesen 3240 kassai köböl liszt­tel, 18, összesen 6480 kassai köböl abrakkal és 3, összesen 1080 q hússal rótták meg a megyét. (Szatmár megye portáinak száma ekkor már 60 volt, mivel a fejedelem 1706 végén, egy újabb portaszám-kiigazítás során az eredeti 117-ből csak 57-et enge­dett el.) Ebből különböző résznyugták szerint a megye a váradi ostromzár, a hadbiztos­ság utalványára bizonyos beszállásolt személyek és lovak, a Kóródon állomásozó két század, a megyén keresztül áthaladó ezredek számára, az ecsedi és a szatmári raktárba, valamint az udvar és a testőrség részére 1356 2/4 köböl lisztet, 1251 köböl abrakot és 747,98 q húst szolgáltatott. A teljesítés tehát jócskán az elvárások alatt maradt, a hátra­lék 1883 2/4 köböl lisztet, 5229 köböl abrakot és 605 q húst tett ki. 2 5 20 Az elszámolást lásd 10. k. h. n. 1706. december 22. 21 10. k. (Csenger)sima, 1706. március 15., Lázári, 1706. augusztus 25. 22 10. k. Mónospetri, 1706. február 11., Fehérgyarmat, 1706. június 26, Kispeleske, 1706. július 29. 23 10. k. Fehérgyarmat, 1706. szeptember 22. 24 10. k. Matolcs, 1706. október 15, Komlódtótfalu, 1706. október 26, Csenger, 1706. november 10. 25 Az elszámolást lásd 11. k. Mátészalka, 1708. november 21.

Next

/
Thumbnails
Contents