Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Gyarmati György: A szocialista rendszer Állambiztonsági iratainak történeti forrásértéke
Gyarmati György: A szocialista rendszer állambiztonsági iratainak. 203 időközben elhunytak. Félreértések elkerülése végett, a történeti feltárást végző tudományos kutatók ezen aktákban - eddig is, ezután is - szinte korlátozás nélkül búvárkodhatnak. Ha valamiben igazán különbözik a Történeti Levéltár más levéltáraktól, az az egykori állambiztonsági szervekről fennmaradt ún. működési iratok csekély aránya. Más levéltárakban, más intézmények tekintetében többnyire ez a irattípus teszi ki az állomány nagyobbik részét. Esetünkben ez alig több, mint az iratállomány egytizede, de még akkor sem éri el a húsz százalékot, ha ideszámítjuk az egykori ügynökökről, SZT-tisztekről fennmaradt - pontosabban hozzánk került(!) - iratokat is. Ez persze már a hiányok okán is — visszahat a Levéltárban őrzött iratok történeti forrásértékére. A legszembetűnőbb példával élve: a tágabb értelemben felfogott Rákosi-korszak politikai rendőrségének - PRO, ÁVO, BM. AVH, „önálló" AVH - a működési iratai kényelmesen beleférnek néhány nagyobb méretű aktatáskába. Magyarán, nem annyira a forrásérték egyenetlensége, hanem elsősorban a forrás hiánya miatt nem lehetséges például a Péter Gábor, illetve a Piros László vezette „cég" intézménytörténetét rekonstruálni a nálunk őrzött sovány iratállományból. Az, hogy a Történeti Levéltár csak részlegesen őriz törvényben rögzített gyűjtőköréből iratokat, még nem jelent feltétlenül teljes forrásvákuumot. A szocialista rendszer egyedisége éppen abban rejlett, hogy az egyeduralkodó párt(vezetés) alárendeltségében működött a Népköztársaság Elnöki Tanácsától az Országgyűlésen, a funkcionális kormányzati, államigazgatási és tanácsi szerveken át a kulturális intézményekig, a szakszervezetekig és - uram bocsá! - az egyházakig bezárólag minden intézmény. Ezen szervek működésének egy-egy vetületét bizonyára megmutatja az állambiztonsági iratok görbe tükre is. De történeti igényű feltárásnál botorság csak ezekre hagyatkozni. Ismét példákat idézve. Kiterjedt és módszeres kutatások folynak a Történeti Levéltárban az egyházak állambiztonsági megfigyelését, az e téren megejtett retorziókat illetően, ideértve a különböző peres eljárásokat is. Sorra látnak napvilágot az iratainkra támaszkodó munkák. Egy részük viszont - főként a csak „leleplezésre" koncentrálok - nagyvonalúan mellőzik a vonatkozó párt, tanácsi vagy éppen egyházügyi hivatali fondokban fellelhető iratok megismerését. Az iijúsági szubkultúrák - elsődlegesen különböző rock- és popzenekarok, alternatív művészeti szerveződések kapcsán hasonlóképp érintetlennek tűnnek az ORI, a művelődésügyi minisztériumi, illetve a tanácsi művelődési osztályok, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus vagy éppen a KISZ különböző szintű szervezeteinek iratai. A tárgykört érintő állambiztonsági iratok összevetése más forrásőrző helyek vonatkozó dokumentumaival, megerősítheti vagy éppen mérlegelésre késztetheti a leírásnál a felhasználót. Ennek elmaradása előidézheti az esetleges dezinformációk „bővített újratermelését". Történt is ilyen nemrégiben, már a rendszerátalakítás utáni demokratikus köztársaság nagyobb dicsőségére. Minisztériumi köztisztviselő tájékoztatta úgy a hozzá fordulót, hogy az ötvenes években parancsba adatott: az Államvédelmi Hatóságnál nem volt engedélyezett az őrizetbe vettek bántalmazása. Igaz, a
