Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Bácskai Vera: Egy pesti kereskedőcsalád mindennapjai a 19. század elején a gyámi számadások tükrében
Bácskai Vera: Egy pesti kereskedőcsalád mindennapjai a 19. század elején... 19 Az itt kapott bizonyítvány jó előmenetelét tanúsítja, és igazolja latin, magyar, görög, német és valach nyelvismeretét. A távoli városokba - főleg fiatalabb korában - a gyámok kísérték el, és helyezték el koszt-kvártélyra a helyi tanároknál, iskolaigazgatónál. Bár szállásadói, hivatásuknál fogva, felügyelhették tanulmányait, a felsőbb években e mellett külön korrepetitorokat tartottak mellette. E kiadásokat tetézték még a János, valamint az őt kísérő gyám oda-vissza útját is fedező tetemes útiköltségek, valamintmint István esetében a számadások pontosan rögzítették - a tanárnak küldött ajándékok - például kávé, cukor - is. János jogi tanulmányai végeztével a Kamaránál gyakornokoskodott, és korára, valamint állására tekintettel 1826-ban kérte nagykorúsítását. Ettől kezdve csak készpénzt kapott. 1826-ban, nyilván fennmaradt örökrészeként 11 463 forintot, valamint ekkor veszi át Zsófiával együtt a családi ezüstöt. 1827-ben viszont csak 1746 forintban részesült. Az 1826-27. évi számadások családtagonként mutatják ki a kosztpénz rájuk eső részét. János ezekben a feljegyzésekben már nem szerepel, lehet, hogy távolléte miatt, de az sem zárható ki, hogy ekkor már Pesten vezetett önálló háztartást. István taníttatására - a gyámi számadások által lefedett években - jóval kevesebbet költöttek. Részben fiatalabb kora miatt, hiszen iskolázása később kezdődött, részben azért, mert tanulmányainak nagy részét Pesten végezte. Az elemi ismereteket kezdetben házitanító vezetésével sajátította el, majd 1821-től 1823-ig a pesti piarista gimnázium három grammatikai osztályát végezte el jó eredménnyel. 10 éves korában, 1823-ban küldték el Jászberénybe, elsősorban a magyar nyelv elsajátítása céljából. 9 Az 1824- 1825-ös tanévet Egerben, az 1825/26-ost Nagyváradon töltötte. Ezután házitanítók és korrepetitorok felügyelete alatt végezte el az egyetem kétéves bölcsészeti karát Pesten, emellett Zsófiával együtt, rajz és nyelvtanár is foglalkozott vele. Fennmaradt tankönyveiből és füzeteiből megállapítható, hogy a magyar nyelv mellett németül, franciául és angolul is tanult, és nyilván, Jánoshoz hasonlóan, jártas volt a görög és valach nyelvben. 1 0 A két fiú - de különösen János - iskoláztatása inkább a vidéki, nemes fiúk mintáját követte. A gimnáziumi tanulmányok nem meglepőek: sok, módosabb pesti kereskedő, elsősorban nagykereskedő végeztette el fiaival a gimnázium alsó négy osztályát, és sokan mind a hat osztályt is, de többnyire helyben. A gimnázium befejezése után azonban többnyire az apai cégnél, vagy honi és külföldi partnereiknél sajátították el a kereskedéshez szükséges ismereteket. A Mannó fiúk viszont mindketten, a hivatalnoki pályára előkészítő jogi tanulmányokat folytattak: János a rövidebb Sárospataki kurzu9 A magyar nyelv elsajátításában sikeres volt. Míg János levelei általában német nyelvűek, István egyes levelei viszont magyarul íródtak, és Mannó Pista-ként írta őket alá, csakúgy, mint a számlái igazolását. 10 1829-től- 16 évesen - már a Pesti Egyetem joghallgatója, 1830-ban pedig kiváló eredménnyel fejezte be a kétéves jogi kurzust. Gyakornoki munkáját 1831-ben a Pest megyei jegyzői hivatalban, illetve Bécsben a Királyi táblán végezte el, és 1833-ban, 20 éves korában, letette az ügyvédi esküt. Az 1827 utáni pályájára vonatkozó adatok a BFL. XI. 1136. fondjának 4. és 142. dobozaiban találhatók.