Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Cseh Zita: „Dekadens" fedőnevű Állambiztonsági bizalmas nyomozás az egri Tanárképző Főiskolán a 80-as évek elején - esettanulmány

Cseh Zita: „Dekadens" fedőnevű állambiztonsági bizalmas nyomozás... 105 hosszabbítják meg Seifert munkaszerződését. Hasonló módszerekkel próbálták elérni Tóth Béla tanársegéd leépítését is, de ez bonyolultabb feladatnak tünt, mivel határozat­lan ideig szóló szerződéssel volt alkalmazva. A fegyelmi tárgyaláson tanúsított maga­tartása miatt rá annyira megharagudott a főigazgató (állítólag azt mondta, hogy látni sem akarja), hogy a tanszékvezetőn keresztül üzent neki: keressen magának másik munkahelyet. (A tanszékvezető, dr. Nagy Andor ehhez felajánlotta a segítségét.) A je­lentéshez Bányai Gábor operatív tiszt a következő megjegyzést fűzte: ,,A társadalmi kapcsolat által elmondottak operatív szempontból értékesek. Arra utalnak, hogy szignalizációnkat a főiskola vezetése komolyan veszi, s igyekszik határozott intézkedé­seket tenni az egyes tanszékeken oktató, politikai szempontból nem kívánatos magatar­tást tanúsító személyekkel szemben. ... Tóth Béla helyzetének alakulását ... figyelemmel kísérjük, operatív pozícióink felhasználásával igyekszünk gyorsítani azt a folyamatot, melynek eredményeként az intézményből elkerülhet. " 3 6 A bizalmas nyo­mozás 1983. április 6-ai összefoglaló jelentésében már az szerepel, hogy a főiskola szakmai és pártvezetése felé többször szignalizált három ellenzéki beállítottságú tanár­segéd kiszorítása sikerrel járt, kettő már nem dolgozik az intézményben (Seifert Tibor és Tóth Béla), Sarkadi Péter eltanácsolása pedig folyamatban van. 3 7 A bizalmas nyomozás másik említésre méltó szála, mely jelzi egy állambiztonsá­gi akció kiterjedtségét, s ezzel a szinte véletlenszerűen „hálóba akadt" emberek kiszol­gáltatottságát, a Heves Megyei Művelődési Központ égisze alatt működő Fiatal Alkotók Klubjához vezet, ahol az ominózus performansz felvételek készültek, s amellyel az egy csapásra gyanús, „ellenzékieskedő" hellyé változott. A klubról, veze­tőjéről és tagjairól (öt frissen érettségizett leányzóról, akik rajz felvételire készültek) hivatalos kapcsolatként az intézmény vezetője, S. J., illetve „Kövesdi" fedőnevű titkos megbízott jelentett, igaz sok mindent már nem lehetett, mert időközben a mostoha kö­rülmények és az érdeklődés hiánya miatt a klub megszűnt. Ellenben a klubtagok közül két személyt operatív szempontból értékesnek talált a nyomozás vezetője. T. E. tevé­kenységének tisztázására „Vendég" fedőnéven előzetes ellenőrzést rendeltek el, mely során adatokat kívántak szerezni T. E. operatív célra történő felhasználhatóságáról. Felhasználását egyrészt FIAK-tagsága, másrészt budapesti „Hare Krisna" 3 8 közösség­bejáró barátnője indokolta, harmadrészt, hogy felvételi kérelmet adott be a tanárképző főiskola földrajz-rajz szakára. T. E. barátnőjének, V. J.-nek operatív célú meghallgatá­sát is kilátásba helyezték. A meghallgatás előtt mindkét személyről részletes informá­ciót kívántak beszerezni. V. J.-ről és családjáról (szüleiről, testvéreiről) a házfelügyelő jelentett. V. J. operatív meghallgatása során elmondta, hogy barátnőjével néhányszor elmentek a FIAK foglalkozásaira, hogy fejlesszék rajztudásukat a felvételire. Az ott tapasztaltakkal azonban nem voltak megelégedve (pl. télen fűtetlen volt a heyiség), így 36 ÁBTL 3.1.5. 0-18475, 110. p. 37 ÁBTL 3.1.5. 0-18475, 148. p. 38 A Hare Krisna mozgalom abban az időben illegális vallási szektának minősült.

Next

/
Thumbnails
Contents