Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

KOZMA György: Lövés júniusban. Szederkényi Nándor ifjúsága és politikai párbaja • 289

papnövendék kap három hónapra - nyilvánvalóan a szünidő tartamára - utazási engedélyt Borsod megyébe. 36 Strompf Gyula 1852-1856-ig négy gimnáziumi osztályt végez Egerben. Apja egri polgárként kerül évente a névjegyzékekben felvételre. 37 A családból utolsóként Sándori íratják a főgimnáziumba 1855-ben, aki itt végzi el mind a nyolc gimnáziumi osztályt, s 1860-ban az érettségi vizsgákat is leteszi. 38 Az iskolában vezetett naplók az első két, valamint a negyik, hatodik és nyolcadik osztály végzésekor apját, mint egri polgárt említik. 39 Az 1857/58-as tanévben az „atyjának vagy gyámjának neve, állapota és lakhelye" rovatba „anyja Dakavill Terézia özvegy, ugyan ott [ti. Egerben]" szöveget írják. Az 1859/60-es tanévben apja mint gazdatiszt, 41 1861/62-ben pedig mint magánzó kerül említésre az iratokban. 42 Mindkét esetben egri tartózkodási hellyel. A sikeres érettségi tette lehetővé, hogy ezt követően 36 év múlva, az addig a főgimnáziumban érettségi vizsgálatot tett tanulók névsorában együtt legyen látható a két testvér neve: Strompf Nándor és Strompf Sándori Mint látjuk, a kettő közötti különbség ekkorra mindössze egyetlen - N ? S - betű maradt. A gyermekek jó tanulmányi eredményei mellett családjuk szűkös anyagi állapotát is jelzi a tanulmányok során általuk felvett Bartakovics-, Csomortányi-, Kovács- és Rajner-féle alapítványoktól elnyert segélyek illetve díjak, ame­lyekből hárman {Ferdinánd, Gyula és Sándor) összesen 12 alkalommal része­sültek. 44 Strompf Sándor a gimnázium elvégzését követően felsőfokú iskolában próbál szerencsét, mégpedig a jogtudományok terén. 1863-tól hat félév követel­ményeinek tesz eleget az Egri Érseki Joglíceumban, s 1866. december 8-án teszi le a bírói államvizsgát. A bizottság tagjai azon kérdésre, hogy a jelöltet képesí­tettnek ítélik-e, egyhangúan, azon kérdésre pedig, hogy a kitűnő képesítettség bizonyságra érdemes-e, szótöbbséggel nyilatkoztak. 45 A család szegénységére való tekintettel - s az előmenetelt is figyelembe véve - az első két év egy-egy félévére a tandíj befizetése alól felmentést kapott. 46 A tanulók névsorában HMLIV-417/24. letét: 2371/2. HMLVIII-53/69-71. HML VIII-53/71-78,; VIII-53/127. HML VIII-53/71-72, 76, 78. HML VIII-53/73. HML VIII-53/75. HML VIII-53/77. Értesítő, 1896. 138-140. Ld. az értesítők megfelelő évfolyamaiban! HML VIII-1/126. Az utolsó évben a tandíjfizetés alól - bár szintén kérte - hanyagsága miatt felmentést nem kapott. HML VIII-1/1. 83/1863-64, 166/1864, 109/1864-65.; VIII-1/128, illetve VIII-1/1. 123/1866. 294

Next

/
Thumbnails
Contents