Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)
BÁN Péter: A Heves és Külső-Szolnok megyei püspöki falvak válaszai a kilenc úrbéri kérdőpontra 1770 • 9
3. Ab anno 1763, gondolnánk, hogy az kik egész helyesek voltunk, kezdődvén fizettünk florenos rhenenses 5 denarios 30 [mint a] ház censusa, apró marha, tök-, kukorica-, káposztadézsma megváltóját. 16 4. Az helységnek két oldalán lévő szántóföldeknek termékenysége olyan, hogy többször történt meg eddig, hogy az egyik oldalán lévő homok földünkben ami terem és termett, az más oldalra, úgymint feketére vetvén, az magvát sem érhettük vissza, és amint emlékezünk, csak ily hasznát sem vettük soha, mint ezen két száraz esztendőben. Azért is ha trágyázzuk és esős ősz, tavasz, nyár jár, aszattal, gordonnyal, gazzal felfordul, semmi hasznát nem vesszük, ha pedig trágyázott ott való földekre száraz nyár jár, egészen kiég, kisül, sok helyen pedig az víz is elnyomja, elsárgul s kivész. Vagyon erdő az határunkban, de azzal szabadok nem vagyunk. Instantiánkra sem adatik abból, hacsak nem lopjuk. Vagyon az méltóságos uraságnak malma is kettő, de azoknak töltéseiben az víz sok károkat tészen, úgy, hogy azoknak vámhordásai, malomfa-vágásai, fáinak(?) meghordásai, töltéscsinálásai majdnem elegendő robota volna Kápolnának, melyek még eddig robota napjainkban sem számláltattak. 5. Mivel még eddig az méltóságos uraság geometraliter, inzsellér által az kápolnai határt nem osztotta, egyedül magunk, magunk közt annak szántóföldjeit és lúd, liba járó rétjét osztottuk. Azért is szántóföldből, ha mind bevethetnénk (de többször van, hogy nem vetjük ősszel az mag és szántásnak reá nem érése miatt, tavasszal ugyancsak az mag és marhánknak búzaszalmán való teleltetése, erőtlensége és takarmánynak nemléte miatt), tehát vethetnénk, kik 104 napi robotra vagyunk, ősziben, tavasz[i]ban és ugarföldben azon három calcaturát egyben számlálván numero 52 köblöt, [aki] 52 napi szolgálatú, annak felét, a proportione a' többi. Rétünk éppen nincsen, ami van is, liba pást, úgyhogy 104 napi robotás gazda többet nem kaszálhat két szekér szénánál, sarjút pedig soha sem kaszált, nincsen is arra való réteink. 6. Mi egész helyesek, kik magunkat eddig egész helyeseknek tartottuk, és most is tartjuk az uraság által is, ezen 1770-ik esztendőkig egy egész helyesnek tartott szolgálatunk hol s mikor három, s mikor négy marhával 104 napokat. 1769-ik esztendőkig csak bevétetett, de 1769-ikben három marhával való 4 napi szolgálatunk három napban számláltatott, és úgy a proportione a' többi. Az jövés-menés amint az méltóságos uraság tisztjeinek tetszett, úgy amputáltatott. Mely robota napjainkat ki nem töltvén, amennyivel adósak Jelenlegi tudomásom szerint az első ilyen szerződés szerinti adókivetés és részleges megváltás 1764-ben kezdődött Kápolnán is, mégpedig a következő tételekkel (egész jobbágytelekre számítva): házhely censusa = 1 forint, victualia ellenében = 90 dénár, külső kerti vetemények dézsmájáért = 2 forint 60 dénár, komló és mogyoró gyűjtéséért = 50 dénár, 2 nap majorsági szőlőmunka váltsága = 30 dénár. (HML Egri Érsekség Gazdasági Levéltára XII-3/a/356. VV 1269/g/l vö. XII-3/e Számtartósági központi számadás 1764. fo!, 42.) 25