Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

B. HUSZÁR Éva: Heves megye elpusztult falvai • 189

statisztikai munkája a lényeget illetően tisztázta. 11 Ehhez kronológiailag annyi kiegészítést tettünk, hogy a történeti és természetföldrajzi körülhatárolhatóság érdekében némely szükséges esetben jeleztük egy-egy falu feltételezett keletkezési idejét. Ugyanis Heves megyében írásos említésüknél átlagban mintegy 2-300 évvel vihető előbbre a falvak keletkezési ideje (kivéve azokat, melyeknek keletkezési ideje pontos dátumhoz köthető, pl. Póstornyaalja, Bene stb.). 12 Olyan is előfordul, hogy ismerjük a falu korát és helyét, de nem tudjuk nevét. Gyöngyöspatától É-ra Meleg-forrásnál egy IX-X. századi települést tártak fel. 13 Csak feltételezés, hogy ,JZámpatakcT lehetett az. Szabó János Győző tévesen É-ra lévőnek említi a Meleg-forrást, amely valójában Gyöngyöspatától Eny-ra esik, s így Pataszurdokával azonos. 3. Györffy György és Szabó János Győző tettek azért a legtöbbet, hogy a Heves megyei elpusztult falvak térbelisége kibontakozzon előttünk. Nem volt viszont teljes az ismeretekhez képest a topográfiai kép. Mind a szöveges elem­zésben, mind a falvak elhelyezkedésének vizuális megjelenítésében ez a munka remélhetőleg hiányosságokat pótol. A rajzi megjelenítés alapján megállapítható, hogy vannak a megyében az átlagosnál jóval nagyobb határú hegyi és síkvidéki falvak. Ilyenek Nagyvisnyó, Szilvásvárad, Gyöngyöspata, Heves, Kömlő, Pély stb. Ezek határában valószínű, hogy az ismertnél több elpusztult falu lehetett. Pétervására nem túl nagy határú, de az Erdőkövesd és Ivád közötti határrészén egészen biztos, hogy volt egy elpusztult falu. Ez mondható el Verpelétről is. Határában elvben két elpusztult falu is lehetett. Ugyanakkor Sirok határa hiánytalanul „megtelt" (Rácfalu, Nagyberek, Sólyomtelek, Kőkút, Rozsnak). A nagy határú falvak közül talán Sirok az egyik, mely a határában lévő elpusztult falvak szempontjából maradéktalanul felderített. 14 Tiszanána szintén ilyen, hatá­rában egykor nyolc falu volt, részben vagy egészében, és ezek mind ismertek (Vécseszeg, Dédtelek, Alpoklosi, Felpoklosi, Pók, Berectelke, Lovásztelek, Hajóuta). Nagy a falusürüség az Eger- és Laskó-patak völgyében, a Tisza mellett Tiszahalász és Saj között. 15 Majdnem kizárt azonban, hogy Tiszahalásztól ÉK­re ne lett volna falu (pl.: Aporháton), mert általában a folyó kanyarulatainak 11 Egy-két esetben Györffy György és Kovács Béla kronológiai adatai között ellent­mondás van, pl. Olaszira, Szárazbőre vonatkozóan. 12 B. HUSZÁR É., 2000. 80. 13 SZABÓ J. Gy., 1984. 47. 14 Esetleg Szajla és Sirok között lehett még egy falu. 15 Kétségtelen, hogy az egykori egyházi területek „dokumentáltsága" felülmúlja a világi birtokokét. Sok a megye DK-i részén az egykori egyházi falu, létükről a források folyamatosan szólnak. Míg a világi birtoklásról hézagosabbak az információk. így adódhat, hogy a megye településhálózata nem bontokozott ki az évszázadok során a maga teljességében. 192

Next

/
Thumbnails
Contents