Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)
HORVÁTH László: Vámosgyörki egyházfiak (papok • kántorok • harangozók) • 161
volt. Néha megjelent testvéreinél Vámosgyörkön, de csak pár órára. Nagy öröme volt a községnek, hogy a jubileumi évben, 1964-ben, a templom külső tatarozása után ő végezte a templomszentelési, s szép szentbeszédben méltatta az ünnepet. Mitnyákovics János (1893-1967) Vámosgyörkön született tősgyökeresnek mondott györki szülőktől. Az édesapja a vasút alkalmazásában állt, s mint vasúti őr elkerült előbb Aszódra, majd Besztercebánya fölé Zólyomlipcsére. így János fia a kassai egyházmegye kispapjai közé lépett, s Kassán is szentelték pappá 1915. május 29-én. Káplánkodott Hernádnémetiben és Sárospatakon. Majd 9 év működés után sajnos idegbetegsége miatt az egyházi tevékenységtől megválni kényszerült, s haláláig az egri irgalmasok kórházának idegosztályán élt, s Egerben is temették el. Boros József (1913-1935) Hejőcsabán született Boros István vasúti munkás fiaként, s az édesapa hamarosan vámosgyörki beosztást kapott, s Boros József a középiskoláit már a gyöngyösi gimnáziumban végezte. Érettségi után elvégezte az önkéntes katonai szolgálatát, s hadnagyként szerelt le és az esztergomi egyházmegye kispapja lett. Kitűnő tanuló volt, öt nyelvben gyakorolta magát. A hercegprímás Rómába akarta küldeni, de II. éves korában a tüdőgyulladás 2 hét alatt végzett életével. Esztergomban van eltemetve. Húgát Bella Sándor vette el. 58 Vámosgyörk kántorai Ez a tisztség, az előbb idézett módon, voltaképpen magába ötvözte a mai jegyző, orgonista, egyházfí, tanító állásokat. A méltóság viselője a bíró és a plébános után méltán érezhette a falu meghatározó emberének magát. A kor viszonyai szerint jövedelme is jelentősnek, vagy legalább is tisztesnek mondható, ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a méltóság apáról fiúra szálló hivatallá vált idővel Vámosgyörkön. Amióta papja van Vámosgyörknek, van kántora is. Sőt, feltehető, hogy az önálló plébániává válás előtt, de legalább 1718-tól volt Vámosgyörkön már kántor. Ekkor kapott Csány ugyanis plébánost, aki Vámosgyörköt filiakent gondozta. Ő minden bizonnyal gondoskodott itt kántorról. A plébániává alakulás első 40 esztendejéről csak annyit tudunk, hogy 1766-ban Tóth János a kántor, az ez évi püspöklátogatási jegyzőkönyv szerint. Viszont 1802-től már minden kántorról írásunk is van. 1. 1766-ban Tóth János a kántor 2. Berényi József 1802-től 1811 -ig. Ekkor Hortra távozott officiálisnak. 3. Forgács Pál 1811. Katona lett. Talán ezért is festette oly lelkiismeretesen az egyházi jubileumi tablókat: a Vámosgyörkről származott papok, a vámosgyörki plébánosok, Vámosgyörk régi templomának képét. 181