Historia est… - Írások Kovács Béla köszöntésére (Eger, 2002)

BÁN Péter: A Heves és Külső-Szolnok megyei püspöki falvak válaszai a kilenc úrbéri kérdőpontra 1770 • 9

forintokat és 39 s fél pénzeket. 11 Más ember házánál lakos zsellér fizet 1 forint 20 pénzeket. 4. Első hasznunknak állítjuk, hogy az határunkban jó erdőnk vagyon, melyből az méltóságos uraságnak engedelméből mind épületnek, mind tűzre való fánk vagyon elegendő. Második hasznunknak állítjuk, hogy amidőn makk termése vagyon, a méltóságos uraság pénzünkre megengedi a' makkolást. Fogyatkozásunknak állítjuk azt, hogy az szántóföldjeinket nagy munkával kelletik trágyázni szüntelen, és a' határunkban noha semmi malmunk nincsen, mindazonáltal szomszéd helységeinkben közel vannak az malmok. 5. Némelyeknek közülünk szántóföldjeink az egész határban 7, 11, 12, 14, 20 helyeken is vannak, melyek közül vannak olyan hold földek, hogy egy pozsonyi mérő megyén beléje, de ellenben vannak olyanok is, amelyekben öt, hat, tíz, tizenkettő is belemegyen pozsonyi mérő. Az kaszáló rétjeink pedig, mivel kevés vagyon, tizenkét, tizennégy helyeken is vannak. 6. Hány napi robotot teszünk, azt nem tudhatjuk, de ugyancsak amikor robotra megyünk, contractus szerint az méltóságos uraság censusba beveszi. 7. Mi ezen mostani méltóságos főispán és püspök úr őexcellentiaja idejétől - fogva mind kilencedet, mind tizedet búzából, árpából, zabból, bárányból in natura adjuk. Más adományokat nem adunk. 8. Ezen helységben semmi puszta házhely nincsen. 9. Mindnyájan örökös jobbágyok vagyunk és magyar nyelvet beszélünk. (1770. június 8.) Felnémet 1. Soha semminemű urbáriumot nem hallottunk köztünk hogy lett volna. 2. Azelőtt való esztendőkben fizetést az üdvözült méltóságos kegyelmes földesuraságoknak nem adtunk, és minden terméseinkből csak tizedet adtunk, hanem szekérrel, gyalogul valahová szükséges volt mindétig hajtattunk. Egyedül mostani méltóságos kegyelmes urunk őexcellentiajának az 1764-ik esztendőtől fogvást mind kilencedet, tizedet búzából, árpából, zabból, borból in natura kiadtuk. 3. Két esztendőtől fogvást 12 mostani jó kegyelmes urunk őexcellentiajának contractusa mellett ezen adózásokat tesszük. Úgymint: az hat marhás egész helyes gazda háza telkéért, kukorica- és kenderföldért, victuáliáért Az egész és töredéktelkesek más falvakhoz (Egerbakta, Demjén stb.) képest viszonylag magasabb megváltási díja főként a robotváltság magasabb tételeinek köszönhető, mint az az itt is mellékelt 1767-es contractus adataiból leszűrhető. 12 A felnémetiekre vonatkozó, 1767. január l-jén kötött szerződésre utólag ráírták: „Ad unum annum 1768". Ugyanakkor újabb contractust egyelőre nem ismerek, és az itt felsorolásra kerülő pénzterhek megegyeznek az 1767-esekkel. 17

Next

/
Thumbnails
Contents