Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)

(544. AZ ISKOLAI TANDÍJRÓL 1818. november 12. 10. k. 180. p. Mivel a Nemzeti oskoláknak Tanitóji a Familiatiónak fejében, és a fűtésre való fára mind a Helybéli, mind másonnand ide jött gyermekektűi nagyobb summákat most mingyárt az oskolai Esztendőnek elején lefizettetni kívánnak, ne hogy a felesleg való fizetéssel a Tanúló gyermekek terheltessenek meg ha­tároztatott, hogy az úgy neveztetett Familiatiónak fejében minden helybéli gyermek fizessen 1 forintot a másunnand való pedig 2 forintot a Kályhának fűtésére szükséges fának meg szerzésében pedig kiki egy aránt a fának árához képpest Concurállyon. 645. A FÁKLYÁVAL VALÓ UTCAI VILÁGÍTÁS TILALMÁRÓL 1818. december 9. 10. k. 187. p. Ne hogy a Regveli ajtatosság alkalmatosságával az Adventi napokban a Róratéra járni szokott nevendékek által, akik meg hasogatott fákbúl Fáklyá­kat tsinálván, azokat a szoros kőzőkőn az alatson Házak kőzött szoktak járni, és nagyobb égő szikrákat elszórni, meg határoztatott, hogy még ma Dobb szó által ezen veszedelmes szokás tiltasson el, az által hágókat pedig példássan bűntetesse meg Bíró Űr. 646. A FERTÁLYMESTERSEGRŐL ES A KÖZKIADÁSOKRÓL 1819. február 20. 10. k. 201—202. p. A Kőzterheknek és hivataloknak úgymint a Polgárságnak, és Fertály-Meter­ségnek elviselésére minden helybéli lakosokat egyformán illetvén, ugyan azért hogy rendszerint akire a sor esik ha tsak el roskadt egésséginek állapotja beteg­sége, vagy más törvényes ok ki nem menti, köteles lévén a Fertály mesterséget el viselni, ne hogy tehát ollyanok, kik Polgári kőtelessegjeket házi állapotjok­nak tekéntetébűí nem tellyesithetik, a Kőzterheknek viselésétűi mentek le­gyenek: mind ollyanokranézve meg határoztatott, hogy a Köz-jónak elő moz­dítására fordítandó végekre tehetségekhez képpest Készpénzben Concurállyo­nak, és mivel a Fertály Mesterségnek terhétűl a reájok nézve-meg ősmért fon­tos okokbúl fel oldoztatnak, az általok a Köz-teher elviselésének fejében fize­tett pénz egyenessen ugyan a Köz-terheknek ki pótolására a Nemes Varosnak köz-hasznára, és javára fordítasson; nevezetessen, mivel már a Tó-és Bene útzáknak ki rakására magányos önként való pénzbéli ajánlások tétettek, hogy 273

Next

/
Thumbnails
Contents