Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)

kötelességek szerént meg szaporítják, akkoron mind a' Biró mind a' több tiszt viselők fizetések bővítését várhattyák. Még 1791 di k Esztendőben azt az rendelést tette az Uraság széke, hogy az fertályokbúi ki választandó személlyek előtt az Tanács a' számadóktul szoros számot végyen, ezen engedetlenségét feddésre méltó tekéntettel vészi az Űri szék, és hogy többé ne tőrténnyen előre meg inti, és ezen rendelésének további szentül leendő meg tartására nézve kévántatik, hogy 4. fertály lévén, minden fertálybúi hármat hármat válaszszanak, akik mint őszve igy 12. számmal lésznek, a' választásban pedig azon módot tarcsák, hogy mind az Nemesek közül, mind pedig az adó fizető Nép közül essen meg ezeknek Szent György nap előtt szokott számadáson való jelen léteken kivűl kötelességek lész, hogy minden Kántorokon tartandó három gyűlésben jelen lévén mivel minden héten háromszor az az Hétfűn, Szerdán, és Pénteken szűkség lész Tanács gyűlést tartani, akkoron a Tanács minden számadótúl az jegyző Könyveiket elé kérvén, azt előttők meg visgálja, ha valami hibát tapasztal, helyre hozza, ha hogy pediglen valami pazérlást észrevenne azonnal az Uraságnak bé jelent­se, úgy szintén ezen választottaknak szoros és múlhatatlan kötelességekken fog állani, hogy némelykor egyszer egyik, másszor másik fertály meg tartván egymás között az iránt az rendet az héti vásárokat meg visgállyák és ha a vásár Birónak rendetlenségét tapasztallyák, a város Birójának adják fel, aki ha maga ebben az esetben jó Kórmánt nem tarthatna, betsűllete, és hivatal ja vesztése alatt kőtelesztetik az Uraságnak, hogy az eránt Kára a' városnak ne történjen, minden űdő halasztás nélkül bé mondani, mivel pedig már az száma az Tanátsbélieknek meg kevesedett, igy minden fertálybúi ki rendelt válasz­tottak az Úczák csinosságára, Kürtőknek tisztaságára oly szorgalmatossan ügyelni kőtelesztettnek, hogy valamely rendetlen tisztátalanság ne tapasztal­tasson, és tűz, vagy egyébb által tőrtinhető szerentsétlenségek el távosztat­hassanak. Nem difficultáltatik az, hogy az város tisztaságára vagy egyébb apprólékos múnkákra is, mellyeket az város Polgári személlyessen meg nem tehetnek, vagy tenni nem akarnak az ollatén múnkát pénzűi válcsák, fel és moderata ejectatio 1 is ennek neve alatt tétethessen, hogy az illetén múnkákra bizonyos fogadott emberek rendeltethessenek, kik is veendő fizetések mellett még szorossabban kénszeritethetnek az föl vállalt Kötelességeknek el végzésére. Az Encsi Pusztán való Földek osztása mint hogy minden második esztendő­ben tsak esik meg, igy tehát az Tanátsbélieknek, Birónak, Notariusoknak, más egyébb Tiszt viselőknek az Major mellett lévő Kis Dőllőbűl 3. Kőből alá való főid mérettessen ki, másik esztendőben pedig az város főidén, Űgy szintén az város különös szükségére 50. kőből alá való, az Privilégiumnak értelme szerént az Nemeseknek, Üraság Tisztyeinek az Encsi Pusztán a' régen be vett szokás szerént az ezentúl el maradott földek ház hely után osztassanak azon meg jegyzéssel, hogy a' Tanátsbélieknek és Nemeseknek is ház birtokok és az adó fizetőknek adózások szerént hanem az pusztán az ház hely után való földekbűi kiki az 10 dé t ki adni köteles lészen, és az az város gabonájához háromlik. Az szokott hely pénz az Törvénynek értelme szerént szedessen bé, és hogy az ajándékok kapdozása miatt az város Piarcza meg ne drágóllyon semmi néven nevezendő adományok vagy hely pénz fejében adandó victualék, uten­siliák, edények, vagy egyébb művek el ne vétessenek, és ha azt az pénznek héjjányosságáért elvenni tartoznának, tehát kótya vetyével azonnal pénzé fordítani kőtelessek légyenek. 204

Next

/
Thumbnails
Contents