Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)
T
- 94O kek úí ial ^«basiiatú terület novelese céljából különleges lövedékeket /láncos golyók/ készítettek és alkalmazni kezdték a kartácsot is. A kartács kapcsán született meg egy fontos újdonság: a robbanólövedék feltalálása. A XVIII, századra ezek már differenciálódtak egyszerű robbanólövedékekre /aknagránátok/ és a repeszlövedékekre /repeszgránátok/. A tüzérség fejlődése megmutatkozott az ágyúk hordtávolságának növekedésében is. Mig a XIV. századi ágyúk 2-3oo méter távolságra vetették ki lövedékeiket, addig a XVII. század végén a mozsarak hordtávolsága 5oo méter, a kis űrméretű ágyúké 600 méter, a nagyoké pedig looo méter volt. A XVIII. század utolsó évtizedében kezdtek nagyobb mértékben áttérni az öntöttvas ágyúcsövek gyártására. A XIX. század 5o-es éveitől kezdve azután az acél lépett elő alapanyagként. Ugyanez időben áttértek a huzagolt csövő ágyúk gyártására. /Az elsők a francia hadseregben tűntek fel és sikerrel vetették őket harcban 1859-ben az Ausztria elleni háborúban./ Ujitást jelentett az is, hogy a nehézlövegeket 1865-től kezdve nem egyetlen acélcsőből kovácsolták, hanem gyűrűkből készitettók. A napóleoni háborúk során bebizonyosodott, hogy az elöltöltős elavult. Az ágyú előtt tevékenykedő tüzér éppen olyan jó célpontot mutatott, mint a puskáját állva töltő gyalogoskatona. A tőkés gyá ripar fejlődése a XIX. század közepére ért el arra a szintre, hogy meg tudták oldani az ágyúk hátultöltését; akár a pusk ákét, zárszerkezettel, lövegzárak segítségével. A legelső, sorozatban gyártott és rendszeresített, ún, dugattyús lövegzárakat a poroszok vezették be, A legsikerültebbnek azután az ún, csavarzár mutatkozott, amelynek változatát ma is használják, A XIX, század közepéig az ágyúkat gerendákból ácsolt ágyazatra erősítették, de megtörtént, hogy lövés után a visszarúgó cső az ágyazatot szilánkokra törte, Vagy esetleg az egész löveg eltűnt a laza talajban. Mindaddig, mig a hátrasiklást technikailag meg nem oldották, az ágyút