Magyar történelmi fogalomgyűjtemény II. (Eger, 1980)
T
- 929 r,TU Dieken ismert tematikus tagolású gyűjtemények foglalták össze. A mindenkori szokásjogon kivüli magyar törvényalkotásnak négy nagy korszakát különböztethetjük meg. Az első Szent Istvántól a rendisé g kialakulásáig, a XIII, század végétől az l4oo-as évek elejéig húzódó átmeneti periódusig tart. Ebben a korszakban a törvényt a király hozta szinte rendele t formájában, de a királyi tanác s meghallgatásával. /Ujabb értelmezések szerint olykor a vitéze k és egyes szabad közrendűek részvételével, legalábbis asszisztálásával "közös gyűléseken" —- commune concilium ——, országos zsina tokon. / A második szakasz jellemvonásai a XV. század elején öltöttek határozott formát és 1848-ig uralkodtak: elekor a törvények a király és rende k hatalmi dualizmusa jegyében fogantak, az ország törvényalkotó fórumává a rendi országgyűlé s vált, A harmadik szakasz 1848-tól, illetve — kétévtizedes "törvényen kivüli" rendelet i kormányzási intermezzo után — 1867-től 1945-ig tart, A törvényeket ekkor a polgári népképvisele t alapján összehivott országgyűlés /lásd polgári kori országgyűlés / hozta, és ezek mellett már nincs helye a szokásjog széles körű befolyásának, 1868-tól az Országos Törvénytár köteteiben évente megjelentek a hozott törvények, a feudális koriakat pedig a milleneumtól foglalták össze a máig legteljesebb Corpus Juris Hungarici-be. A magyar törvényalkotás negyedik szakaszaként a népi demokratikus kort kell elkülönítenünk /lásd szocialista kori országgyűlés /. A törvények történeti forrásként való használatánál alapvető szempont, hogy kevésbé a tényleges viszonyokat, inkább a jogilag megfogalmazott célt, törekvést tartalmazzák. A törvényalkotók szándéka nem mindig valósult meg a gyakorlatban, másrészt egy kodifikált jogrend olykor nem is arra — vagy nemcsak arra — a korra ós társadalomra jellemző, amely Írásba foglalta őket, hanem korábbiakra /is/. — Különösen érvényesek ezek a feudális kor törvényhozására: a területileg eltérő, illetve rendi jogo k irás-
