Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)
F
FIN - 23o jelentette. Qmek a fináncburzsoáziának döntő többsége zsid ó származású volt, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a politikai és társadalmi életben közel sem rendelkezett a gazdasági hatalmához méltó tekintéllyel és szereppel. Hatása egyrészt közvetett volt: a kormánypárt emberein, sajtóvállalatain, gazdasági szervezetein keresztül. Másrészt igyekezett hasonulni a hagyományos arisztokrata vezető küi'ökhöz: bár ói rangot, neme si rokonságot, kiterjedt földbirtokokat vásárolt, palotát építtetett magának, az arisztokrácia pedig helyet kapott monopóliumok igazgatóságaiban, A finánctőkések politikai befolyása az 192o-as években érte el csúcspontját, az államhatalommal való összefonódásuk nagy méreteket öltött, mig aztán a Gömbös-kormány idején kezdett kibontakozni az ellentétes tendencia. A monopoltőkés poziciók számosan kerültek — állami támogatással - a dzsentr i elemek kezére. E folyamat ellenére még az 1938-tól kibocsátott "zsidótörvények" nem fosztották meg a fináncoligarchiát gazdasági érdekeltségeitől, egészen a német megszállásig, FINÁXCTŐKÉSE K = fináncoligarchi a. FISCALITA S /latin/ = háramlási jo g. F1SCU S /latin/: 1. Az uralkodói, illetve államkincstár neve a római császárkor óta, A magyar történelemben koronkénti szervezeti változásaira lásd a tárnokmeste r, kincstart ó . kamar a, Udvari Kamar a. Magyar Kamar a címszavakat. 2. Ritkábban előfordult ügyvé di hivatal értelemben. FISKÁLI S = ügyvé d. FIUME /Rijeka/ kormányzat a: 1. Az ókorban illírek által lakott terület. I.e. 28-ban a rómaiak birtokába került, majd a VII. század elején horvát törzsek népesitik be, 799ben a város frank birtok lett, majd a pulai püspö k kapta adományul, l466-ra került a Habsburg kézre, 1717-től szabad