Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

E

- 153 ­DÉZS kegyelmezés jogúnak gyakorlása. Az alkotmány értelmében megsemmisíthet, illetve megváltoztathat az államigazgatási apparátus és az államhatalom helyi szervei által hozott minden olyan jogszabályt, határozatot vagy intézkedést, a­mely alkotmányba ütközik, vagy törvénysértő, illetve sérti az állampolgárok érdekeit. Az államhatalomnak azokat a szerveit pedig, amelyeknek működése alkotmányba ütközik vagy az állampolgárok érdekeit súlyosan veszélyeztetheti, í'el is oszlathatja. Az Elnöki Tanács tűzi ki a tanácsok általános választásának napját; határoz honositási, állam­polgárságból való elbocsátási, megfosztási ügyekben; meg­választja a Legfelsőbb Birósá g népi ülnökeit; dönt az or­szág igazgatási-területi beosztásának fontosabb kérdései­ben; jogszabályokat alkothat mind az országgyűlést helyet­tesítő jogkörében, mind pedig a hatáskörébe utalt tárgykö­rökben is. Ezek a jogszabályok a törvényerejű rendelete k, amelyeket azonban az országgyűlés legközelebbi ülésén be kell mutatnia. Egyéb döntései határozatok vagy intézkedé­sek formájában történnek. — Minden döntését az elnök /el­nökhelyettes/ és a titkár irja alá. Ülésein, melyeken a minisztertanács tagjai is jelen lehetnek tanácskozási jog­gal, mint testületi szerv gyakorolja hatáskörét és hoz döntéseket. Az ülés akkor határozatképes, ha az elnökön /elnökhelyettesen/ és a titkáron kivül 9 tag jelen van. A határozatokat szótöbbséggel hozza. Adminisztratív teendőit és ügyvitelét a titkárság látja el, amelyet az Elnöki Ta­nács titkára irányit, ELŐFOGA T = forspon t. ELŐKELŐ K; A magyar feudális társadalom első két év­századának világi főurait szokás leggyakrabban igy nevezni, magyar nyelvre forditva a középkori lati n "principes" ter­minus technicust. Okleve leink jelölték ezt a csoportot "maiores" = nagyobbak, "primates" = elsők, "optimales" = legjobbak, "magnates" = nagyok, "nobiles" = neme sek, "jo-

Next

/
Thumbnails
Contents