Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I. (Eger, 1980)

D

- 139 DÉZS széttagolódáshoz nem vezető magyar hercegség között, ahol is mindegyiknek közös háttere a feudalizációs folyamatban hátramaradt országrészeknek, azok népességének elkülönült területi szervezetbe /hercegségbe/ tömörítése. De amig e vonatkozásban a dukátus a feudális állam megerősödését szolgálta, másfelől az anarchikus szeparista tendenciáknak is hordozója volt, A XXII, században a magyar királyi hatalom megosztásának új módjával találkozunk, az ún, if.iabb királysá

g intézményével, DUNAI BOLGÁRO

K: lásd bolgár-törökö

k. DU

X: lásd herce

g és dukátu

s. DŰL

Ő: 1. A határnak két út vagy mezsgye közé eső,rendszerint külön névvel jelölt része, A szó eredete az azonos irányba "dülő" barázdákra, parcellákra, olyan szántóföldekre utal, amely a másikra merőlegesen "rádől", 2, A szántódarabok között húzódó földcsík, rendszerint út, melyre a "földek véggel kijárnak", s ahol szántásnál az ek

e megfordul, A XXV. század óta ismert elnevezés, de eredete régebbre, a barázdaforgató nehéz ek

e használatára vezethető viszsza. Az első jelentés kialakulása és fennmaradása szoros kapcsolatban van a nyomásos gazdálkodá

ssal, az újraosztásos földközössé

ggel. Mindkettőnél az egyik fő alapelv, hogy a birtokok egyenlően részesedjenek a határ különböző részeiből. Ez viszont csak úgy érhető el, ha a müvelés alá kerülő földeket minőség és földrajzi fekvés szerint kialakított táblákra, dűlőkre osztják, majd ezeket tovább parcellákra. A nyomásos gazdálkodást folytató településeket ezért eredetileg a dűlőkre tagolódás, s ami ezzel jár, a tagositatlanság jellemzi, DZSÁM

I: Nagyobb mohamedán templom, melyet szultáni en—