Heves megye községeinek iratai 1808–1944(–1978) - A Heves Megyei Levéltár segédletei 11. (Eger, 2004)

A községek önkormányzata

55 Képviselőtestülete 1872-től 20 rendes, 1887-től 20 rendes és 8 póttagból állt. 1903-ban létszáma annyiban változott, hogy a póttagok számát nyolcról hatra csökkentették. 1930-ban a képviselőtestület továbbra is 20 főből állt, de nem említi a szabályrendelet a póttagok számát. A képviselőtestület szakbizottságai a gazdasági, az egészségügyi, a kulturális-szépészeti, a testnevelési és az építészeti bizottság volt. 1887-től évente négy rendes ülést kellet tartaniuk, mégpedig március, június és szeptember első felében, egy ülésnek az időpontját pedig nem határozták meg. Az előző évi zárszámadást tárgyaló márciusi ülés időpontját mindig 15 nappal korábban ki kellett hirdetni és dátumát a járási főszolgabírónak előre jelenteni. 1903­ban már csak a tavaszi zárszámadási és az őszi költségvetési ülést kellett kötelezően megtartaniuk február és augusztus hónapban. 1930-tól a rendes ülések időpontját már nem kötötték hónaphoz, csak annyit határoztak meg, hogy tavaszi és őszi ülést kell tartani. Az elöljáróságot 1872-ben a bíró, a jegyző, egy törvény- vagy másodbíró, négy tanácsbeli (hites), egy pénztárnok, egy köz-, illetve kerületi gyám alkotta. 1887-től az elöljáróság tagja lett a községi körorvos is. Együttesen alkották a tanácsot, mely minden hónapban legalább egy ülést köteles volt tartani. A segédszemélyzet tagja volt a segédjegyző, aki egyúttal a községi írnoki feladatokat is ellátta, a kézbesítő, a halottkém, a szülésznő és a kerületi kéményseprő. A szolgaszemélyzetet egy belrendőr, akit gyaloghadnagynak is neveztek, két éjjeliőr és a kisbíró alkotta. 1903-tól a jegyző ellátta a községi kézbesítő feladatait is, a segédszemélyzetet a szülésznő, a halottkém és a vágóbiztos alkotta. A szolgaszemélyzet is átalakult; tagjai egy hivatalszolga, egy rendőr, egy éjjeliőr postás­küldönc, egy községi fuvaros, egy hegyőr és három mezőőr voltak. Raktári jegyzék 1. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 2. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 3. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 4. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 5. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 6. Képviselőtestületi jegyzőkönyv 7. Currens könyv 8. Iktatott iratok 9. Iktatott iratok 10. Nem iktatott iratok 1938, 1940-1941 1942-1944 1898-1905 1906-1908 1908-1911 1920-1922 1922-1934 1934-1949 1849-1951 1. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek kivonatai 2. Szabályrendeletek 3. Canonica visitatio kivonata 4. Önkéntes tűzoltó testület alapszabálya 1904, 1909, 1912, 1921 1874, 1899, 1901, 1930, 1939 1910 1929 1933-1942 5. Telekkönyvi végzések 11. Nyilvántartások 1. Kiadott cselédkönyvekről 2. Képviselőtestületi tagokról 3. Egyletekről, kaszinókról 4. Őrizetbe vett tárgyakról 5. Pásztorokról 6. Ideiglenesen itt tartózkodó külföldiekről 7. Költségvetés 8. Számadási főkönyv 1938, 1941,1943-1944 1939-1942, 1944 1937-1948 1909-1936 1925-1946 1924-1944 1936-1943 1929-1943

Next

/
Thumbnails
Contents